Helyi hírek 2019. augusztus 28. 10:30

A rendszerváltás utáni első országgyűlési képviselőnkre emlékeztek

Képgaléria
A rendszerváltás utáni első országgyűlési képviselőnkre emlékeztek
A következetes, szigorú pedagógusra, a rendszerváltó politikusra, Kiskunfélegyháza díszpolgárára, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alapítójára, Fekete Pálra emlékeztek augusztus 27-én, kedden a József Attila iskola előtti téren, születésének 80. évfordulóján. A megemlékezésen Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke mondott beszédet, gitárral és énekkel közreműködött: Fekete Zoltán és Feketéné Szűcs Zsuzsanna.

Lezsák Sándor személyes hangvételű beszédben felidézte kapcsolatukat. Elmondta, hogy Fekete Pállal, akit szigorú és következetes pedagógusnak tartottak kollégái, szakfelügyelőként találkozott először. Ezt követően szakfelügyelőként többször is meglátogatta őt, és hasznos tanácsokkal látta el. Szakmai kapcsolatuk egyre szorosabb lett, és később barátsággá alakult. Együtt dolgoztak a rendszerváltás előkészítésen, tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak, részese az 1987-es lakiteleki találkozónak.

Az országgyűlési képviselő kifejtette: – Fekete Pál hivatásának és életcéljának az ifjúság tanítását és nevelését tűzte ki. Aktív szereplője volt a város közművelődésének, politikusként fáradtságot nem ismerő lelkesedéssel és céltudatossággal dolgozott, munkálkodott a nemzetért, példásan képviselte Kiskunfélegyháza és térségének ügyeit a magyar parlamentben.

Történelmet élt, formált, tanított, tankönyvet írt, történelem tanárokat szakfelügyelt. Valamennyi tevékenységét tisztességgel, becsülettel és alapos felkészültséggel végezte. Nem véletlen az sem, hogy ő szavalta el 1956. október 23-án a Nemzeti Dalt a kiskunfélegyházi Petőfi-szobornál. Helyi történelmet formált és részese volt az embertömegeket mozgósító magyar forradalomnak. Kiállt a haza megmaradása mellett, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, mind a rendszerváltást kikényszerítő békés átmenet éveiben.

Számára 1956 után igazságtétel volt, amikor 1990-ben bekerült a parlamentbe. Azok közé tartozott, akik rendíthetetlen akarattal küzdöttek a magyar társadalom, és az oktatás megújításáért. Nemcsak történelmet írt, hanem a tanítók tanítója lett. Fekete Pál alakja most is közöttünk él, máig sem halványodott el élete tanulsága – tette hozzá Lezsák Sándor.

Az emlékező beszéd után a városvezetés, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, iskolák és civil szervezetek és tisztelői koszorúzták meg Fekete Pál szobrát.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!