Helyi hírek 2019. szeptember 3. 07:30

A félegyháziak futása és a szürke macska esete Feltre-ben

Képgaléria
A félegyháziak futása és a szürke macska esete Feltre-ben
Több, mint két évtizede már, hogy félegyházi futók felfigyeltek egy észak-olasz történelmi kisváros, Feltre nagy nemzetközi sporteseményére a „GIRO DELLE MURA”, azaz „Falkörüli futásra”, amelynek lényege, hogy olaszok és külföldiek, amatőrök és profik, fiatalok és öregek, futni szerető emberek az óváros várfala körül róják a köröket.

Mára már olyan nagyszabásúra nőtte ki magát, hogy két este kell indítani a résztvevőket, akik a világ minden tájáról érkeznek. Rendszeres résztvevői a rendezvénynek Kiskunfélegyháza polgárai, eleinte a tűzoltók, majd napjainkban a fiatalok vették át a stafétát.

A Móra Ferenc Gimnázium 6 évfolyamos diákjai rendszeresen meghívást kapnak az eseményre, minden év augusztusának utolsó hétvégéjére. Augusztus 30-31-én „vendégjátékosokkal” kiegészülve alkották azt a csapatot, akik idén részt vettek ezen a nemzetközi rendezvényen.

A három leány – Gecse Brigitta, Németh Anna és Német Emese 8. E, illetve a három fiú – Szekeres Norbert 7. E, valamint két „Józsefes” diák Szabó Gábor 8. a és Szabó Zalán 6. a összetételű csapat a 13 olasz együttes közül az 5. helyet szerezte meg. S ami még figyelemfelkeltő volt, az Szabó Gábor egyéni 3. helyezése a fiúk között. Gratulálunk a kiváló teljesítményekhez!  Az 1600 méteres távolság nem tűnik túl hosszúnak, de aki ismeri Feltre város domborzati viszonyait, az bizony kétszer is meggondolja, hogy elinduljon e ezen a kihíváson. A felnőtteknél 10 km-es távon további két félegyházi résztvevőért szurkolhattunk, Szabó Gáborért és Abonyi Péter testnevelő tanárért. Mindketten becsülettel helytállva öregbítették városunk jó hírét és szereztek életre szóló élményeket. Bizony megható volt, hogy Szabó Gábor ex-tűzoltó 22 éve futott először, most két fiával indult a versenyen.

Lényegében a Móra Ferenc Gimnázium női labdarúgó csapata által elindított, és kiépített kapcsolat vezetett a testvérvárosi aláíráshoz 2005 őszén. Mára a legszínesebb és legsokoldalúbb baráti szálak kötik össze a két települést.

A hivatalos kapcsolatot erősítendő volt az a koszorúzás, amellyel a félegyházi delegáció fejet hajtott a legendás plébános, DON LORIS sírjánál, aki felülmúlhatatlan érdemeket szerzett a kapcsolatok építésében, s aki emiatt kiérdemelte KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS TISZTELETBELI POLGÁRA kitüntető címet. Ugyancsak megható esemény volt a feltre-i temető magyar parcellájánál tett látogatás, ahol az I. világháborúban elesett magyar katonáink emlékét őrzik – példásan – olasz barátaink.

A legmegdöbbentőbb azonban az a látvány volt, amely a hegyek között várt ránk. A tavaly októberi óriási vihar hegyoldalakat tarolt le. A földön fekvő halott fenyők tízezrei szívszorító látványt nyújtottak.

Feltre város polgármestere bokros teendői és saját futása között is tudott egy rövid, de annál szívélyesebb beszélgetést szánni a félegyháziakra. Paolo Perenzin polgármester úr ígéretet tett arra, hogy a jövő évben ellátogat városunkba. Úgy legyen.

És akkor a szürke macska… Szállodánk előterében – némi meglepetésünkre – a bőr kanapén terpeszkedett egy kissé túltáplált, hatalmas szürke kandúr, „aki” némi lenézéssel, de nem zavartatva magát konstatálta jelenlétünket, mintegy tanújelét adva az olaszok híres macskaszeretetének.

Rosta Ferenc
 

Kövessen minket a Facebookon is!