Helyi hírek 2019. szeptember 19. 17:30

Felavatják a Móraváros Móra-szobrát

Felavatják a Móraváros Móra-szobrát
Ünnepélyes keretek között szeptember 20-án, pénteken 11 órakor avatják fel a Móraváros Móra-szobrát – tudtuk meg dr. Réczi Lászlótól.

A körzet önkormányzati képviselője emlékeztetett arra, hogy a Móra Ferenc születésének 140. és halálának 85. évfordulója kapcsán meghirdetett emlékév keretében számos eseménnyel adózik híres szülöttje előtt Kiskunfélegyháza. Ennek egyik, a Móravárosban élők számára kiemelkedően fontos eseménye az írónak és irodalmi munkásságának emléket állító szobor felavatása.

– A városban számos helyen van Móra-szobor és emléktábla, azonban éppen az író nevét viselő városrészben eddig nem volt. Rosta Ferenc alpolgármester felvetése indította el a gondolatot, ami Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotásában öltött testet. A szobor a Nefelejcs utcai orvosi rendelő előtti közterületen már áll, ünnepélyes avatására minden érdeklődőt nagy szeretettel elvárunk – mondta a tavaly ötvenéves Móraváros képviselője.


Program:

Köszöntőt mond Csányi József polgármester
Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművészt dr. Tarjányi József mutatja be

Avatóbeszédet mond dr. Réczi László önkormányzati képviselő

Közreműködnek:
A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének diákjai, valamint a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola diákjai

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!