Hirdets
Helyi hírek 2019. szeptember 7. 19:05

Sütve, főzve is ízletes volt a liba

Képgaléria
Sütve, főzve is ízletes volt a liba
A XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében idén is összemérték tudásukat az amatőr főzőcsapatok szeptember 7-én a városháza mellett, illetve a Korona utcában felállított tűzhelyeknél, bográcsoknál. Ötletes és nem mellesleg ízletes libaételek készültek, gyorsan kiürültek a kondérok. A zsűri ezúttal is kategóriánként hirdetett győztest.

„Ki Mit Tud” sütni-főzni a libából? – tehettük fel újra a kérdést. Szerencsére a versenyző csapatok most is kitettek magukért, a hagyományos libaételeket ötletesen készítették el.

Az idei megmérettetésre megújult a zsűri, Serényi Zsolt, a Tetovált Séf, illetve Vajtó László humorista kóstolta és osztályozta az ételeket.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz és ugyan lógott az eső lába, de csak az eredményhirdetésnél eredt el újra.

A liba mindenkinek jól esett és az eső is jól esett – szerencsére mindenki talált fedett helyet.

Díjazták többek között a legszebb szakácsnét és a legszebb terítéket, valamint a legötletesebb Lúdas Matyit is.

A főzőverseny eredményei:

KÜLÖNDÍJAK:

Legszebb szakácsné:

Páliné Lajos Henrietta


Legötletesebb Lúdas Matyi:

- Csordás József

- Hegedűs-testvérek (Bugacról)


Legszebb teríték:

Pörkölt ördögök


Legkitartóbb csapat:

Libakergetők


Töltött sült nyakért:

Libabőr csapata


3 nagyon finom ételért:

Galibák


SÜLTEK KATEGÓRIA

1. helyezett: Boldogság Klub (Konfitált zúza saját készítésű diós kenyérrel)

2. helyezett: Weber Street Food (Tépett liba)

3. helyezett: 521 Barbecue csapata


LEVES-EGYTÁLÉTEL KATEGÓRIA:

1. helyezett: Libagyár angyalai (Gulyás)

2. helyezett: Baráti libák (Raguleves)

3. helyezett: Vörös lúd csapat (Töltött káposzta)


PÖRKÖLT KATEGÓRIA:

1. helyezett: Bugaci csapat

2. helyezett: Csipet csapat (Gombás libapörkölt)

3. helyezett: Kunsági Éden csapata

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!