Közélet 2014. augusztus 25. 12:45 Forrás: nol.hu

Mégis folytatódhat az iskolai papírgyűjtés?

Mégis folytatódhat az iskolai papírgyűjtés?
A kormány az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést - írta a Népszabadság. A lap szerint a jogszabály-módosítás előkészítés alatt áll.








A minisztérium levele kitér arra, hogy az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan szerepe van a szemléletformálásban, és a kormánynak nem áll szándékában, hogy elvegye a gyerekektől ezt az élményt, illetve az iskoláktól az ebből származó bevételt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a papírhulladék gyűjtése már 14 éve engedélyhez kötött, e tekintetben nem hozott változást a 2012-ben életbe lépett, hulladékról szóló törvény. „Ennek ellenére a 14 év alatt egyetlen kormány, így az Orbán-kormány sem akadályozta az iskolai papírgyűjtést” – áll az FM levelében.

Mint ismert, korábban a tárca még úgy nyilatkozott, hogy a 2015-től változó uniós és magyar előírások szerint a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kell adni a közszolgáltatónak. Ez az előírás sokak szerint az iskolai papírgyűjtés végét jelentette volna, mert így az iskolák nem jutnának bevételhez a gyűjtésből. A korábban a Petőfi Népe által megkeresett iskoláknál ez akár több százezer forintos bevételkiesést is eredményezne. A pluszpénz nagy előnye eddig az volt, hogy ezek az összegek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) függetlenül jelentek meg a költségvetésben, vagyis az általában a papírgyűjtést szervező diákönkormányzat arra költötte a pénzt, amire akarta.

Ebből jutott például az év végén kiosztott könyvjutalmakra, osztálykirándulások támogatására, a gyereknap költségeire, szegény gyermekek étkeztetésének támogatására. Az általunk megkérdezett tanárok korábban egyetértettek abban, hogy az iskolai papírgyűjtés ellehetetlenítése a környezettudatosság és a közösségépítés ellen (is) hatna.
 

Kövessen minket a Facebookon is!