Közélet 2014. augusztus 26. 15:25

Nyílt levél és válasz közbeszerzés ügyben

Nyílt levél és válasz közbeszerzés ügyben
Egy jelenleg zajló közbeszerzési eljárással kapcsolatban.írt nyílt levelet Horváth Tamás önkormányzati képviselő Kapus Krisztián polgármesternek, amit szerkesztőségünknek is eljuttatott. Az alábbiakban a nyílt levelet és az arra adott választ olvashatják.






"Nyílt levél Kiskunfélegyháza Polgármesterének!

Tisztelt Polgármester Úr!

Kiskunfélegyháza város közbeszerzési bizottsága 2014. augusztus 22-én tárgyalt az 5-ös számú főúttal párhuzamosan haladó 1 km hosszú kerékpárút kivitelezőjének kiválasztásáról.  Az eljárás során, az ajánlattételi felhívás elkészültét megelőzően,  megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy az egyébként meghívásos rendszerben történő lebonyolítás nem számol kiskunfélegyházi vállalkozásokkal!

A közbeszerzésre meghívott cégek Budapestről, Hajdúsámsonról és Ürömről érkeztek! Kérdésünkre miszerint a közbeszerzést lebonyolító, egyébként szintén vidéki cég, miért nem mérte fel a helyi vállalkozások erőforrásait, lehetőségeit, kitérő választ kaptunk.  Fő érvként hangzott el az, hogy ha fővállalkozónak nem alkalmasak a félegyháziak, attól még alvállalkozók akár még lehetnek is.  Balla László alpolgármester úrral  elégedetlenségünknek adtunk hangot az ülésen az idegen cégek helyzetbe hozása láttán. Élve jogunkkal, olyan módosító indítvány támogatását kértük a bizottság többi tagjától, amiben kizárólag  félegyházi cégek kerültek  meghívásra.

A bizottság döntött, egy ellenszavazat mellett jóváhagyta az eredeti előterjesztést! Ez a döntés szembe megy minden józan ész diktálta érvvel! Hátrányosan érinti a helyi építőiparban dolgozó cégeket, munkahelyek kerülnek veszélybe, komoly helyi adóbevételtől esik el a város.

Önkormányzatunknak korlátozott  lehetőségei van közvetlenül befolyásolni a vállalkozásaink versenyképességét, piachoz jutását. Elemi érdekünk, hogy minden olyan eszközt megragadjunk ami törvényes keretek között segíti a félegyházi cégek munkáját ezzel együtt az itt élők megélhetését.

Kérem Önt, ne írja alá a közbeszerzési bizottság ajánlása szerinti döntést, legyen lojális a félegyháziakkal!

Kiskunfélegyháza, 2014-08-24

Tisztelettel:

Horváth Tamás

önkormányzati képviselő

Magyar Szocialista Párt"

 

"

Horváth Tamás

Önkormányzati Képviselő Úrnak

Magyar Szocialista Párt

 

 

Tisztelt Képviselő Úr!

2014. augusztus 24-én kelt nyílt levelében arra kér, hogy ne írjam alá a Közbeszerzési Bizottság azon ajánlása szerinti döntést, melyben egy európai uniós forrásból finanszírozott kerékpárút-építés kivitelezőjét jelölte meg a döntés-előkészítő testület.

Tudom, választási kampány van, és ilyenkor nagy előszeretettel szoktak ellenzéki politikusok olyan érveket felhozni, melyek a lakosság érzelmeire hatnak. Arra kérném azonban, hogy mint képviselő és mint polgármesterjelölt gondolkodjon felelősen.

A 2007-2013. között rendelkezésre álló európai uniós források felhasználásának végső időpontja, és egyben a kerékpárút műszaki és pénzügyi elszámolás végső határideje 2015. augusztus. Ha az eljárást lezáró közbeszerzési bizottsági döntés polgármesteri elfogadása elmarad, ez a projekt meghiúsulását eredményezheti.

Ön is, mint a Közbeszerzési Bizottság tagja tisztában van azzal, hogy az 5-ös számú főúttal párhuzamosan haladó kerékpárút kivitelezésében nem az út hossza a számottevő tényező, hiszen az csak 1 km; hanem az, hogy a projekt során a kerékpárút megépítése mellett kerékpáros hidat, vasúti átvezetést, fél- és fénysorompó telepítést, gyalogátkelőhely létesítését is meg kell valósítani. Nehezíti a feladatot, hogy a vasúti létesítmények kivitelezését és a távközlési kábelek áthelyezését csak olyan, a MÁV és a távközlési cégek által meghatározott szakcégek végezhetik, akiknek erre jogosultságuk van. A kivitelezési feladat összetett és sok elemében speciális felkészültségű vállalkozást igényel. A kivitelezési szerződés teljesítésére alkalmas fővállalkozó kiválasztása ezen szempontok figyelembe vételével történt.

A bizottság kifejezte azon szándékát, és ezt a tenderbontási értekezleten a jelenlévő ajánlattevőknek el is mondta, hogy a kivitelezés során mindazon munkák elvégzéséhez, melyek nem igényelnek speciális jogosultságot kiskunfélegyházi vállalkozások igénybevételére számít. Erre a vállalkozóktól ígéretet is kapott.

Téves, de a közvélemény befolyásolására annál inkább alkalmas nyílt levelének azon állítása, hogy a város komoly helyi adóvételtől esik el azáltal, hogy ezeket a munkálatokat nem itteni cég végzi. Kiskunfélegyháza illetékességi területén minden érintett vállalkozás bejelentkezési, bevallási kötelezettséggel rendelkezik a Polgármesteri Hivatal felé vállalkozási tevékenysége kapcsán, ha útépítéssel járó építőipari tevékenységet végez. Ha ennek időtartama a 30 napot meghaladja, de nem éri el 180 napot, akkor ideiglenes; ha meghaladja, akkor állandó jellegű tevékenység utáni adót kell fizetni. Utóbbi esetben e tevékenységek végzésének helye telephelynek minősül.

Így például egy budapesti, hajdúsámsoni, vagy ürömi székhelyű/telephelyű vállalkozás 180 napig naponként 5000 Ft-ot, 180 nap után – telephely is keletkezik – a képzett nettó adóalap 2%-át fizeti be városunknak helyi iparűzési adó jogcímen. Megállapítható, hogy adóbevételtől egyik esetben sem esik el a város.

Mindezek alapján felelősségteljesen fogom meghozni a Közbeszerzési Bizottság ajánlása szerinti döntést, Városunk iránti lojalitással, hiszen a kivitelezési munkák döntő hányadát helyi vállalkozók közreműködésével fogják elvégezni.

A magam részéről a jövőben is korrekt, tiszta eszközökkel kívánom a várost vezetni és ugyanilyen szellemben fogok kampányolni is.

Kérem, Ön is ezt tegye!

Tisztelettel,

 

Kiskunfélegyháza, 2014. augusztus 26.

Kapus Krisztián

Kiskunfélegyháza polgármestere

a Fidesz/KDNP polgármesterjelöltje"

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!