Helyi hírek 2019. október 9. 17:00

Épül a szabadidőpark a Darvas-téren

Épül a szabadidőpark a Darvas-téren
A Petőfi lakótelep eddigi legnagyobb beruházása valósul meg a Darvas téri játszótéren. Pályázati forrásból (CLLD) és önerőből összesen mintegy 400 millió forintot költ a város a szabadidőparkra. A kivitelezés két ütemben történik, jelenleg az első ütem munkálatai zajlanak – tájékoztatta lapunkat Horváth Gábor, a körzet önkormányzati képviselője.

– Jelenleg épül a sportpálya, ahol két keresztirányú kosár- és egy hosszanti irányú focipálya lesz. Ezekben a napokban viszik fel a folyékony gumiréteget. A végeredmény nagyon látványos lesz, a domináló narancssárga, sötétzöld és kék színek látványában is igazi vidám színfolttá teszik a létesítményt. A sportpálya mögött szabadtéri kondipark kap helyet. Van már hasonló a városban, és az a tapasztalat, hogy a fiatalok és az idősebbek körében is nagy népszerűségnek örvend. Büszke vagyok rá, hogy az én körzetemben is lesz ilyen.

A szabadidőparkot antracit színű járda veszi majd körül, ennek kivitelezése is folyamatban van már. Az ütemezés szerint a most zajló első körben a sportpálya és környezete készül el, amit a második ütemben a játszótér és környékének megújítása követ. Szeretném kiemelni, hogy a beruházás része az egész szabadidőparkot keresztülszelő járdaszakasz felújítása is, amit az iskolába járó gyerekek napi gyakorisággal használnak. A park és a játszótér vadonatúj eszközöket és utcabútorokat kap, és persze a gyermekek biztonságát szolgáló védőkorlát is megújul, vagy újraépül. Egyelőre füvesítéssel szépítjük meg a zöldövezetet, de az a tervem, hogy a későbbiekben fatelepítéssel is szebbé, élvezhetőbbé tesszük a megújuló környezetet, igazi közösségi teret létrehozva a lakótelepen élőknek – mondta el a képviselő, hozzátéve: megkülönböztetett figyelemmel kíséri a körzet beruházásait, és azok műszaki kivitelezésének minőségét is.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!