Közélet 2014. augusztus 28. 09:00 Forrás: nol.hu

Ajánlóívenként tízezer a büntetés

Ajánlóívenként tízezer a büntetés
A helyhatósági választáson várhatóan jóval kevesebb lesz a csalás az aláírások gyűjtése során, mint tavasszal, mivel ezúttal nem jár kampánytámogatás a jelölteknek.




A hanyagság viszont most is sokba kerül: aki nem viszi vissza az íveket, darabonként tízezer forint büntetést fizethet.

A helyhatósági választáson részt vevő szervezetek – ezek száma meghaladja a kétszázat – a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint előzetesen 355 ezer ajánlóívet igényeltek.

A végleges szám egyelőre nem ismert, mert az ajánlások gyűjtésére biztosított időszak végéig – szeptember 8-ig – a jelöltek, illetve az indulni kívánó pártok és civil szervezetek még kérhetnek újabb nyomtatványokat. Érdemes azonban mindenkinek ügyelnie arra, hogy az íveket – akár üresen is – vissza kell szolgáltatni, mert a mulasztás sokba kerülhet.

A büntetés minden egyes elveszett darab után tízezer forint, és a hatályos szabályozás – valamint a bírói gyakorlat – alapján nincs kibúvó. Eséllyel még arra sem lehet majd hivatkozni, hogy valaki bűncselekmény áldozata lett. Az országgyűlési választáson ugyanis megesett, hogy az íveket tartalmazó táskát egy betörő elvitte, ennek ellenére a sértettnek a bírságot meg kellett fizetnie.
 

Kövessen minket a Facebookon is!