Helyi hírek 2019. október 31. 16:30 Forrás: atv.hu - 24.hu

Példás összefogás Félegyházán

Példás összefogás Félegyházán
Néhány óra leforgása alatt több mint 2 millió forintot gyűjtöttek össze Kiskunfélegyházán, Zente után az országos hírekből ismert másik SMA betegségben szenvedő kisfiúnak, Leventének.

Kiskunfélegyházán sütinapot is rendeztek szerdán a kisfiú gyógyulásához szükséges pénz egy részének előteremtésére. Rövid idő alatt, ahogy fotónkon is látható, 2 millió 167 530 forint gyűlt össze. 

Közben jött az újabb jó hír: csütörtökre már össze is gyűlt Leventének a 700 millió forint. 

 

MEGVAN SIKERÜLT! KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK!!







– írták ki délután 3 óra után 7 perccel Levente Facebook-oldalán.

Ez azt jelenti, hogy Levente is megkaphatja azt a 700 millió forintba kerülő kezelést, amit korábban Zentének gyűjtött össze az ország.

Az atv.hu azt írja, hogy a Mészáros-csoport 120 millió forintot utalt át, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, amelynek eredményeként további 200 millió összejött.

Levente 2017 decemberében született, idén januárban gerincvelő eredetű izomsorvadást, vagyis SMA2 betegséget diagnosztizáltak nála.



Jelenleg kapja a Magyarországon elérhető egyetlen gyógyszert, a Spinrazát, amiből 4 kezelésen van már túl a kisfiú. Ahhoz azonban, hogy ne kényszerüljön kerekesszékbe, 2 éves kora előtt meg kellene kapnia a Zolgensma nevű szert is, ám erre Magyarországon nincs lehetőség.

A gyógyszer jelenleg csak az Egyesült Államokban engedélyezett, és 700 millió forintba kerül. Ezt az összeget sikerült összegyűjtenie Levente családjának.

Korábban egy másik kisfiú, Zente számára is összegyűlt a pénz, ő a héten Magyarországon már meg is kapta a kezelést.


Vezető fotó: Rádiné Gulyás Krisztina Facebook-oldala
 

Kövessen minket a Facebookon is!