Helyi hírek 2019. november 3. 13:00

Titkok a levéltárból – Járványkórház – Gárdonyi-iskola

Képgaléria
Titkok a levéltárból – Járványkórház – Gárdonyi-iskola
Kiskunfélegyházán a fertőzőbetegek elkülönítésére 1912-ben hoztak létre egy járványkórházat a város északi részén, a Kecskeméti út (E5-ös út) és a Felsőtemető közötti területen, a Felsőnyomás 5. szám alatt.

Az 1939-ben már 24 beteg befogadására alkalmas intézményt a város tartotta fenn. Az idők során azonban úgy tűnt, hogy az épület már nem alkalmas járványkórházi célra, ezért 1950 őszén a városi tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az ötödik kerületben lévő járványkórházat megszünteti és áthelyezi az újonnan felépült Fadrusz János utcai kórház közelébe. Az addig járványkórházként funkcionáló, de immár felszabaduló épületben iskola szervezését határozták el, mivel nagyon sok iskolás korú gyermek élt a környéken az ONCSA-házakban (az Országos Nép- és Családvédelmi Alap által sokgyermekesek számára 1941-1942-ben építtetett házakban), illetve a Kőrösi úti lakótelep (akkori nevén putri) szegényes házaiban.

A városrész iskoláztatási körülményeit javítani szándékozó intézkedés értelmében 1951-ben a volt járványkórház épületét három tantermes iskolává alakították át. A Gárdonyi Géza Általános Iskola névre keresztelt intézmény az 1951/1952-es tanév elején kezdte meg működését. Nem volt önálló, hosszú ideig a Szabadság téri Általános iskola (később Ének-zenei Általános Iskola) igazgatósága alá tartozott. A Gárdonyi Géza Általános Iskola – létszámadatai alapján – nem lehetett nagy, hiszen az 1967/1968-as tanévben 83 fő járt ide, közülük 11-en vették igénybe a napközis ellátást.

Miután 1969-ben a Szabadság téri iskolát – az épület életveszélyessége miatt – el kellett hagynia az Ének-zenei Általános Iskolának és átmenetileg a Petőfi Gimnáziumban nyert elhelyezést, a Gárdonyi Géza iskola a Kossuth utcai Általános Iskola igazgatósága alá került. Később, 1973-ban a megnyíló Batthyány Lajos Általános Iskola fogadta be mind az ének-zenei tagozatos növendékeket, mind pedig az egykori Kossuth utcai iskola diákjait.

A putri fokozatos felszámolásával azonban az egykori felsőnyomási iskola létjogosultsága is megszűnt, az iskolások jelentős része elköltözött a Gárdonyi Géza iskola körzetéből.

1972-ben a végrehajtó bizottság a megszüntetett Gárdonyi Géza iskola épületének hasznosítására kért javaslatot. A döntés értelmében a felszabadult iskolaépületben új szociális otthoni férőhelyeket alakítottak ki. A 350 ezer forintos ráfordítással megvalósuló beruházásnak hála a szociális otthon férőhelyeinek száma 25-tel nőtt.

Ónodi Márta

 

Kövessen minket a Facebookon is!