Helyi hírek 2019. november 9. 09:00

A szociális munkásokat köszöntötték

Képgaléria
A szociális munkásokat köszöntötték
A szociális ellátásban dolgozók munkáját köszönte meg a városvezetés november 8-án. A művelődési központban megtartott rendezvényen Balla László alpolgármester elmondta, hogy azoknak, akik ezt a pályát választják, és ma is itt dolgoznak, nem lehet elégszer megköszönni azt, hogy nap mint nap fáradhatatlanul és töretlenül, nagy-nagy szeretettel végzik munkájukat. Ezt követően Komonyi Zsuzsi énekes lépett a színpadra egy kedves műsorral.

– Rohanó világunkban a szociális dolgozók hatalmas terheket vesznek át a családoktól. Ez a munka arról szól, hogy szeretetet, odafigyelést és törődést nyújtanak. Segíteni, gondozni és ápolni csak úgy lehet, hogy önmagukból adnak.

Kiskunfélegyháza mindannyiunk számára újul meg. A városvezetés abban bízik, hogy az idősebb korosztály mellett a fiatal, családalapítás előtt állók is megtalálják számításaikat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megyei szinten 369 millió forintos támogatást nyertünk  bölcsődeépítésre, amit a Móravárosban megépülő új intézményre szántunk. Remélhetőleg ez a város lakosságmegtartó erejére is pozitív hatással lesz.

Intézményeink fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítunk. Az ott ellátottak mindennapjait szeretnénk segíteni, komfortosabbá tenni ellátásukat. Elismerjük és nagyra becsüljük a szociális dolgozók áldozatos munkáját. Kiskunfélegyháza vezetésének nevében minden ágazati dolgozónak köszönetet mondok, és kívánok sok erőt és egészséget
 zárta köszöntőjét az alpolgármester, majd okleveleket és virágot adott át az ágazatban hosszú munkaéveket eltöltötteknek.

A köz szolgálatában eltöltött 40 éves munkájáért oklevelet kapott:

– Klinkóné Seres Klára kisgyermeknevelő (Kapocs)


A köz szolgálatában eltöltött 30 éves munkájáért oklevelet vett át:

– Almásiné Rádi Zsuzsanna segítő (Kapocs)

– Fábiánné Seres Gyöngyi Irén kisgyermeknevelő (Kapocs)

– Víg Tünde Katalin ápolónő (Szivárvány intézmény)

– Molnárné Hekkel Angéla ápolónő, gazdasági nővér (Szivárvány intézmény)


A köz szolgálatában eltöltött  25 éves munkájáért oklevelet vett át:

– Samu Veronika tanácsadó (Kapocs)

– Fűri Judit intézményvezető (Kapocs)

– Tamasi János karbantartó (Szivárvány intézmény)

– Tóth Erika szociális munkatárs (Szivárvány intézmény)

– Havasi Tibor szociális munkatárs (Szivárvány intézmény)

– Rabiné Pap Bernadett gondozónő (Szivárvány intézmény)


A Művelődési és Szociális Bizottság elismerő oklevelében részesülnek:


A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény dolgozói közül oklevelet és virágot vett át:

Csenki Dalma – gondozónő

Gürtler Józsefné – mosodai dolgozó

Ágó Szabolcs – szakács

Rabi Ferencné – konyhai kisegítő

Szikszai Terjék Mónika – pedikűrös

Pető Olga – házigondozó



A Kapocs Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény dolgozói közül oklevelet kapott:

Dobosné Kókai Erzsébet – gazdasági csoportvezető

Tisóczky Károly – segítő munkatárs

Dinók Mariann – szakgondozó

Kerekes Ferencné – kisgyermeknevelő

Vidéki Réka – kisgyermeknevelő

Losoncziné Eszik Kinga – bölcsödei dajka

Kalmár-Nagy Márta Nikolett – kisgyermeknevelő

Soós Sándorné – bölcsödei dajka

Dencs István Józsefné – konyhai kisegítő

Granyák Emőke – családsegítő

Szatló Márta – családsegítő asszisztens



Fotó: Fantoly Márton

Kövessen minket a Facebookon is!