Helyi hírek 2019. november 12. 17:30

A Malmok útján

Képgaléria
A Malmok útján
A kenyéradó gabona többféle technikát fejlesztett ki az évszázadok során, amelyek számos malomfajtát honosítottak meg ezen a vidéken. Az ősi szárazmalmok és darálók színesítik ma is a néprajzi műemléki értékek palettáját. Megmentésük nagyon fontos, hiszen több mint 200 éven keresztül a Dél-Alföld meghatározó épületei és gazdasági feladatot is ellátó közösségi terei voltak.

A Malmok útja program keretében erről tartottak szakmai konferenciát a Kiskun Múzeumban november 12-én. Az előadások során szerbiai és magyar előadók szóltak a malmok jelentőségéről, megőrzésük fontosságáról és arról, hogy napjainkban hogyan lehet bevonni történetüket az ismeretterjesztésbe. A megjelenteket és előadókat Rosta Ferenc köszöntötte.  

Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy az egykori gazdasági építmények, a malmok bemutatását tűzte célul a határokon átnyúló program. Az alföldi tornyos szélmalmok mellett szárazmalmok és különböző darálók is megtalálhatóak ma. A Malmok útja projekt öt magyar és szerb település összefogásával jöhetett létre. A ma is látható malmokat fűzték fel egy tematikus út keretében. Az Alföld megőrzött emblematikus gazdasági építményeinek többsége ma már műemlék, védett, ezáltal jól demonstrálja az egykori világot. A sokszínűség és a technikai változatosság mutatható be a tematikus út során, több szélmalom, szárazmalom, széldarálók és paprikaőrlő malom is – mondta el Rosta Ferenc.

A köszöntő után a szakemberek előadásai hangzottak el a malmokról, a malmok útján fellelhető kulturális, néprajzi értékekről.


Vezető fotó: Buknicz István gyűjteménye
 

Kövessen minket a Facebookon is!