Helyi hírek 2019. november 14. 13:00

Napokig hordják a több konténernyi szemetet az Illésházy utcából

Képgaléria
Napokig hordják a több konténernyi szemetet az Illésházy utcából
– Nemcsak a Kossuthváros, hanem Félegyháza egyik legnagyobb szégyenfoltjának a felszámolása történik meg ezekben a napokban az Illésházy utcában. Elmondhatatlanul nagy öröm számomra a körzet önkormányzati képviselőjeként, hogy eljutottunk idáig. Több mint két év munka és szervezés van mögöttünk, aminek az eredményeként felszámolhatjuk végre az embertelen, közegészségügyi és biztonsági szempontból is veszélyesnek minősíthető körülményeket – szögezte le dr. Kiss Ákos Csaba, a különc lakója által odahordott, minden képzeletet felülmúló mennyiségű szemétről, omladozó, életveszélyes állapotáról és a környezetében lakozó patkányokról elhíresült Illésházy utca 10 szám alatti ingatlannál megkezdett munkálatok kapcsán.

A képviselő elmondta: több mint két év munka és szervezés után sikerült az önkormányzatnak megszerezni a ház egy részének tulajdonjogát, így lehetőség nyílt arra, hogy a többméteres szemétkupacokat elszállítsák és az életveszélyes épületet elbontsák. Első lépéseként a fertőzésveszély elhárítása miatt az ingatlanon évtizedek alatt felhalmozott hulladékhegyek elhordása kezdődött meg. Az udvar kitakarítása több napot vesz igénybe, pedig a rakodógépek megállás nélkül töltik szeméttel folyamatos váltásban a nagyméretű hulladékszállító konténereket. Emiatt az Illésházy utca forgalmát ideiglenesen korlátozni kellett.

A hulladék elszállítása után, a fertőzésveszély megelőzése érdekében patkány- és rágcsálóírtást, továbbá teljes talaj- és udvarfertőtlenítést végeztet szakirányú szakemberrel az önkormányzat.

Mivel a Kecskeméti Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya korábban elbontási kötelezettséget rendelt el a lakókra, szomszédos épületekre és az ott közlekedőkre egyaránt életveszélyt jelentő, helyreállíthatatlanul romos épületre, ezt követően megtörténik a szakszerű elbontás is – szögezte le dr. Kiss Ákos Csaba, aki az önkormányzat nevében ezúton is kéri a lakosság türelmét a munkák elvégzéséig fennálló forgalomkorlátozás miatt.

– Nem először jártam ebben az ingatlanban, de a látvány még most is sokkolt. Az omladozó falakat, hiányos tetőt, romló ételeket, bomlásnak indult szemetet látva értetlenül állok az előtt, hogy a képviselő-testületi ülésen volt olyan Kossuthvárosban élő képviselő, aki azt kérte, hogy az a személy, aki a környék lakóinak életét megkeserítő helyzetet előidézte, még hónapokig változatlan körülmények között élhessen ebben az „otthonban”. Az önkormányzat azonban nem volt hajlandó tovább konzerválni a tarthatatlan, minden érintett számára veszélyes és méltatlan helyzetet. A szakemberek gondoskodtak az ingatlanban élő személy elhelyezéséről, és bízunk benne, hogy ezzel nemcsak az évekig kiszolgáltatott szomszédok, hanem az ő életében is új, tiszta fejezet kezdődik.


Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!