Helyi hírek 2019. november 21. 10:00

Szép fával, visszafogott díszítéssel ünnepel Félegyháza

Szép fával, visszafogott díszítéssel ünnepel Félegyháza
Selymesből érkezik idén a város karácsonyfája. A tavalyinál kicsit kisebb, de csodálatosan szép, szabályosan formás fenyőfát Kurucz Endréné ajánlotta fel.

Juhász László, a városüzemeltetési osztály vezetője a városi karácsonyi készületekről elmondta: a Zöld város faültetései és növénytelepítési munkái miatt a Szent János tér, a Béke tér és a Petőfi tér fái ebben az évben nem kapnak fényfüzéreket, de a város fája most is az ország legszebbjeinek egyike lesz. Az osztályvezetőtől megtudtuk azt is, hogy mérlegelték többek javaslatát, miszerint a város karácsonyfája helyére kerüljön egy élő fa, amit minden évben fel lehet díszíteni, ezt azonban végül elvetették. Egy daliás fenyő ugyanis oly mértékben takarná a városháza irányából Félegyháza emblematikus épületének, az Ótemplomnak a sziluettjét, hogy az túlságosan nagy veszteség lenne.

Juhász László emlékeztetett arra is, hogy a Zöld város projekt az egyik leglátványosabb fázisához érkezett, amikor a főtér ékkövei, a Hollandiában több évtizede nevelgetett, nagyméretű fák a végleges helyükre kerülnek, miközben vetik a füvet, folyamatosan ültetik a növényeket. Ezek a munkálatok alapozzák meg a nagyértékű növények jövőbeli életképességét, szépségét. Az ültetés, telepítés után zavartalan nyugalomra van szükségük, hogy új helyükön akklimatizálódva, a lehető legjobb esélyekkel kezdjék meg „felnőtt” életüket.  Ezért a Béke téren, Petőfi téren, Szent János téren az eddigiekhez képest sokkal visszafogottabb lesz a díszvilágítás, hiszen nem lehet fényfüzéreket felhelyezni a fákra.

Természetesen az ünnepi hangulatot sok más módon igyekszik megteremteni a város. A Kossuth utcára felkerülnek az úgynevezett átfeszítések, vagyis az út feletti világító díszek, a fenyőfa a szokott helyén pompázik majd, valamint a Móra tér és a városképes parkoló környékén is bensőséges lesz a hangulat. Juhász László elmondta azt is, hogy a városvezetés elhatározása szerint minden évben másik városrészben egy kiemelt közösségi tér pompás díszítést kap az ünnepre. Idén a víztoronynál a játszóteret csodálhatjuk meg díszvilágításban.

 

Kövessen minket a Facebookon is!