Helyi hírek 2019. november 20. 07:30

Méltó helyén a csobogó

Képgaléria
Méltó helyén a csobogó
Kovács Mihály, a csobogó megalkotójának unokatestvére vágta át a nemzeti színű szalagot november 19-én – az eddig Petőfi-teret díszítő – díszkút átadásakor. Tolmácsolta a család köszönetét azért is, hogy a város önálló, sokak számára látható térben, esztétikus környezetben helyezte el Kovács Ferenc alkotását.

Az átadáskor Csányi József polgármester elmondta, hogy ennek a parknak a kialakításával – a Zöld város programnak köszönhetően – sikerült elérni, hogy a városközpont határait kitolják, és ennek a városrésznek is legyen egy szép tere, ahol megpihenhetnek, üdítő környezetben. A polgármester és az átadáson résztvevő Balla Lászó, a körzet önkormányzati képviselője is köszönetet mondott a kivitelezőknek, és a családnak is, hogy hozzájárultak az áthelyezéshez.

– Az építkezés megkezdése előtt végig kellett gondolni, hogy melyek azok a szobrok, köztéri alkotások, amelyeknek új helyet kell találni. Az egyeztetések során úgy döntöttünk, hogy Kovács Ferenc alkotását az Oskola utca és az ötös főút kereszteződésében kialakított térben kell újra felállítani a vízellátás és a vízvisszaforgató gépészeti berendezés beépítésével, növények, fák telepítésével, díszvilágítás kialakításával – tette hozzá a polgármester.

Balla László, a körzet önkormányzati képviselője így fogalmazott: – Minden kezdet nehéz. Így volt ez az áthelyezés során is. Nagyon sokan ellenérzéssel fogadták a gondolatot, hogy a kedvenc Káposzta elkerül a megszokott központi helyről. Mára elfogytak az ellenzők, mert látják, hogy egy igazán szép környezetbe került, egy kellemes parkkal, padokkal és virágokkal körülölelve, ahol megpihenhet bárki, a családok és a gyerekek is jól tudják érezni magukat.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!