Kitekintő 2019. november 26. 11:30 Forrás: origo.hu

Hat év után megtalálhatják Erőss Zsolt holttestét

Hat év után megtalálhatják Erőss Zsolt holttestét
Erőss Zsolt, aki a legismertebb magyar hegymászó volt, hat évvel ezelőtt halt meg a Himaláján negyvenöt évesen. Egy kínai expedíció most azért is indult a hegyre, hogy az ott meghalt sportemberek holttesteit lehozzák. 

A kínai csapat eddig tizenhat ember földi maradványait találta meg, lehozatalukkal kapcsolatban már felvették a kapcsolatot a hozzátartozókkal. A Blikk információi szerint magyar egyelőre nincs a megtalált áldozatok között. 

A hegy több honfitársunk sírja - mondta a lapnak Szlankó Zoltán hegymászóoktató, hozzátéve, hogy ott halt meg a tragikus sorsú dr. Gárdos Sándor (†27), akit szélvihar sodort el, illetve Várkonyi László Konyi (†54), aki jégomlás áldozata lett. A hegy „él", a mozgások előhozhatják az eltűnt holttesteket. 

A kínai expedíció sincs biztonságban, hiszen ha ásni kezdenek a hóban, hogy megtalálják a testeket, akár önmagukat is veszélybe sodorhatják. Így elsősorban azokat a testeket hozzák majd le, amikre a felszínen bukkannak rá.

Erőss Zsolt első magyarként 2002-ben mászta meg a 8850 méter magas Mount Everestet. Hat éve, május 20-án társával, a huszonhét éves Kiss Péterrel elérte a Kancsendzönga csúcsát, de ereszkedés közben eltűntek. Kiss Péter holttestét másnap reggel látták, Erőss Zsoltét pedig egy évvel később, 8100 méter magasságban egy rámpán fedezték fel - emlékeztet a lap.

Tavaly meghalt édesanyja korábban azt nyilatkozta, ő azt szeretné, ha fia örökre a hegyen nyugodhatna, ám ha Zsolt holtteste továbbra is a rámpán hever, a kínaiak nagy valószínűséggel megtalálhatják.

Várkonyi László felesége, Beáta is mászó volt, de már nem megy magas hegyre. Elmesélte, hogy  2010. április 26-án a férje épp az alaptáborba ereszkedett, amikor fölötte levált egy ház méretű, 30 méteres jégtömb. 

Konyi felfelé menekült, de sajnos a jégomlás pont telibe kapta. Ezt onnan tudom, hogy egy másik mászó éppen filmezett. Annyiból jó, hogy megnéztem azt a felvételt, hogy tudom, nem az ő hibája volt a baleset, és nem szenvedett. A holtteste azóta sem került elő. 

Beáta hozzátette, hogy ha azzal keresnék meg, hogy megkerült és hazahoznák, nem egyezne bele. Úgy gondolja, hogy férje ott van jó helyen.


Fotó: Erőss Zsolt feleségével, Hildával a Makalu expedíción Katmanduban, 2008 tavaszán
Forrás: Sterczer Hilda

 

Kövessen minket a Facebookon is!