70 éves Érettségi Találkozó – Gondolatban
Kedves Osztálytársak, Mindnyájan, akik 70 éven keresztül részt vettünk a találkozókon: beültünk a régi tantermek új padjába, a temetőben megkoszorúztuk elhunyt tanáraink és diáktársaink sírját, együtt vacsoráztunk, vasárnap elmentünk a 9 órai diákmisére, közösen ebédeltünk, beszélgettünk – most meg kell hajolnunk a körülmények hatalma előtt és lélekben ünnepeljük a mostani jubileumot.
Az utóbbi évek során a megszokott június elejei találkozókról lassan elfogytak a résztvevők és Keresztesi Kami végül magára maradt; így be kellett látni, hogy valami nagyon kedves esemény kimarad az életünkből, pedig hát azoknak a kora nyári együttléteknek a hangulatát nem pótolja semmi.
Érettségi bizonyítványunk és bankettünk (1949. június 24, péntek) évfordulója alkalmából néhányan telefonon beszélgettünk egymással és ennek kapcsán Kami felvetette, hogy jó lenne, ha mégis maradna legalább valami írásos nyoma ennek az igazán szép jubileumnak. Hát így született ez a kis írás, fogadjátok jó szívvel. Mindenekelőtt köszönjük Kaminak (és segítőinek), hogy évtizedeken át önzetlenül megszervezte találkozóinkat. A hála mindazok nevében is szóljon, akik már nincsenek közöttünk, vagyis – régiesen mondva – Kharón ladikján már átkeltek a túlsó partra.
A gimnáziumi időszak a fiúk számára 1941. szeptember 8-án (hétfő) a Veni Sancte-val, illetve Guszti bácsi első becsengetésével kezdődött, és 1949. május 11-én (szerda) a ballagással, Károly bácsi utolsó kicsengetésével, illetve a már említett június 24-ével (péntek) ért véget. (Ez a 8 év megegyezett Simay Ferenc igazgatói hivatali idejével). A lányok számára az időszak csak 1945-ben indult. Az említett dátumok jelzik, hogy hazánk, Európa és a világ számára is történelmi időkről volt szó. Sok mindenen átmentünk, sok mindent és az ellenkezőjét és megértük. Számunkra életünk fontos, sőt mondhatjuk legfontosabb, meghatározó szakaszát jelentették a gimnáziumi évek: gyermekből fiatal felnőtté váltunk. Az évek során alaposan megismerhettük, megszokhattuk és meg is szerethettük egymást, vagyis ahogyan az iskola első emeletére vezető lépcsőfordulóban lévő emléktáblán Móra Ferenc osztálytársai fogalmaztak: diáktestvérekké váltunk. Tanáraink sem csupán tanítottak, hanem atyai gondossággal neveltek is bennünket. Csak remélni tudjuk, hogy csínytevéseink, pajkosságaink mögött nem bántó szándékot láttak, hanem megérezték a gyermeki ragaszkodást; és egymásközt is, kedves osztálytársak, ha bárki közülünk megbántotta a másikat, az biztosan nem a diáktestvéri szolidaritás hiánya, hanem csupán a kamaszos viharok tépázta fejnek a tévedése volt!
Most pedig fejezzük be gondolatainkat annak a régi vallásközi imának a kezdetével, amely egykor iskolánkban az utolsó tanítási óra végén naponta elhangzott – utoljára az 1943/44-es tanév hirtelen befejezett második félévének a végén: „Hálát adunk neked mennyei atyánk, hogy kegyelmedből…”
Végezetül emlékezzünk Szent II. János Pál pápa utolsó intelmére, és „Legyünk derűsek”!
Kiskunfélegyháza, 2019. július 10.
A Kiskunfélegyházi Állami Szent László Gimnázium 1949-ben végzett növendékei
(Tablónk felirata szerint)
Köszönjük Szarvas Feri (Prof. Dr.) emlékező gondolatait és jókívánságait.
A magam nevében „jó szerencsét”, jó egészséget kívánok.
Keresztesi Kálmán
Kapják: Bacsó Klára (Pászti Jánosné), Dobos Margit (Kovács Pálné), Dr. Dósay László, Iványi Nándor, Keresztesi Kálmán, Szabó Ernő, Prof. Dr. Szarvas Ferenc, Szollár Rezső, Újfalusi Antal, Zanathi Lászlóné
