Helyi hírek 2019. november 28. 12:30

Közös polgármesteri akció a MÁV menetrend javításáért

Közös polgármesteri akció a MÁV menetrend javításáért
Napokkal korábban Kiskunhalason, a térség polgármestereivel, ma Szemereyné Pataki Klaudiával, Kecskemét polgármesterével tárgyal Csányi József, Kiskunfélegyháza első embere a MÁV menetrendek ügyében – adta hírül a Rádió Smile.

Nem zajlott egyeztetés Kecskeméttel az intercity vonatjáratok kurtítása kapcsán. Ezt hangsúlyozta Takács Valentina, a kecskeméti városháza kommunikációs vezetője. Mint kiderült, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nem hagyja annyiban a dolgot, amit lehet, megtesz a rend visszaállítása érdekében.

Mint arról
a hiros.hu korábban írt, az új vasúti menetrend szerint december 15-étől négy InterCity nem áll majd meg Kecskeméten, természetesen így Kiskunfélegyházán sem. Az új rendszerben Budapest – Szeged között megállás nélkül közlekedik majd a Maros, a Napfény, a Bugac és a Hírös IC vonat. 

– A döntés elfogadhatatlan. Mindenképpen lépni fogunk – hangsúlyozta Takács Valentina. Kiderült, hogy Szemereyné Pataki Klaudia polgármester tárgyalást kezdeményezett az ügyben, és kérte az érintett városok polgármestereit, így Csányi Józsefet is, valamint Kecskemét két országgyűlési képviselője, dr. Zombor Gábor és dr. Salacz László támogatását.

A polgármester nem hagyja annyiban a dolgot, amit lehet, megtesz a menetrend visszaállítása érdekében. Első körben az illetékes minisztériumnak küldenek közös levelet az ügyben.


Fotó: illusztráció - Kállai Márton - Népszava
 

Kövessen minket a Facebookon is!