Helyi hírek 2019. december 6. 17:30

Színes tárlattal ajándékozták meg a közönséget

Képgaléria
Színes tárlattal ajándékozták meg a közönséget
Félegyházi művészeknek nyílt kiállítása a Holló László Képzőművész Kör Galériájában, december 5-én. A tárlat ünnepélyes megnyitóján Rátkai Zsuzsa, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Kis Virág keramikust, hogy nyissa meg a kiállítást.

– A félegyháziak jól tudják, hogy az adventi időszakban a képzőművészek egy sokszínű, szép kiállítással lepik meg a közönséget. Ha szétnéznek a teremben, láthatják, hogy kicsit megújultunk. Mindez köszönhető egy pályázatnak, melyet megnyertünk és természetesen az év végi kiállításunk résztvevőinek is – mondta Kis Virág megnyitó beszédében. Majd külön megköszönte a munkáját Rátkai Zsuzsának az egyesület elnökének, Lantos Szabolcsnak és családjának, valamint köszönettel fordult Tóth Tamáshoz is, aki szintén nagyon sokat tett azért, hogy az ARTurka kiállítás mindenki számára érdekes legyen és méltó a közelgő ünnepekhez.

– Advent van, ilyenkor mindenki egy kicsit bekuckózik és a jó meleg lakásban tölti ideje nagy részét. Ilyenkor van idő arra, hogy számot vessünk arról, ami ebben az évben történt. Egyesületünkben és a Holló László Képzőművész Körben is sok minden történt az idén. Elindítottunk egy programsorozatot, amely nyitott és bárki részt vehet rajta szombatonként, egészen jövő őszig.

Arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, ajándékozzon szeretteinek képzőművészeti alkotást.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!