Helyi hírek 2019. december 7. 13:00

Elismerve és támogatva egymást

Elismerve és támogatva egymást
Minden újra nyitott, teremtő erőkkel megáldott Fekete Benő és családja. A ház urának legtöbb idejét lovas farmjuk gondozása, fejlesztése foglalja le. Felesége, Szilvia pedig a Waldorf óvoda és iskola megteremtése után, a gimnázium beindításán szorgoskodik. Természetes, hogy három gyermekük Hunor (14 éves), Hanga (10 éves) és Boróka (3 éves) is lovagol, és Waldorf óvodába, illetve iskolába jár. 

A Szilviáék által alapított Waldorf óvoda 2009-ben fogadta az első gyermekeket, illetve családokat. Akkor még csupán 5 gyermek kezdte el az első óvodai évet. A Félegyházi Waldorf iskola nem sokkal ezután, 2012-ben nyitotta meg kapujait. Azóta már 150 gyermeket nevelnek, oktatnak. A Waldorf módszer egy alternatív pedagógia, amely 100 éves múltra visszatekintő, gyermekközpontú nevelésre épül, figyelembe véve az életkori sajátosságokat – kezdi munkáját ismertetve Szilvi.

– Munkánkat a nemzeti alaptervben kialakított követelményeknek megfelelően végezzük. A végzősök minden ismeretet elsajátítanak éppúgy, mint az állami iskolákban tanulók. Olyan családok kerülnek hozzánk, akik nagyon nagy figyelemmel vannak gyermekük felé, másrészt keresztül látnak azon, mi az oktatásban az a plusz, amit ez a típusú oktatási forma adni tud – igaz kicsit eltérőbben, mint más intézmények. Mi arra törekszünk, hogy megmozgatva a gyerekek összes érzékszervét épüljenek be a tudásanyagok. Mozgásos tevékenységek közepette tanulják meg az ábécét a számolást, később pedig a tapasztalat útján való tanulás az, ami jelen van. Legyen az biológia, matek, vagy történelem.

Azt kívánjuk elérni, hogy tanítványainkból a későbbiekben sem ölődjön ki a tudásvágy. Amikor indultunk azt tudtuk, hogy az ovira és az általános iskolára szükség lesz Félegyházán. Ma már azt is, hogy gimnáziumra is igény van. Megteremtéséhez azonban szükség volt az általános iskola kiteljesedéséhez, és ahhoz, hogy gyermeki, szülői igény is megfogalmazódjon. Ezt most megtapasztaltuk, sőt azt is, hogy nemcsak városi, hanem régiós szinten is számítanak erre. Mellénk állt a Kecskeméti Csillag bölcső Waldorf Iskola is. Közös összefogás és munka gyümölcseként jött létre városunkban a Tiszta Forrás Waldorf Gimnázium.

Gyermekeiket is Waldorf szellemben nevelik?

Nem tudok otthon sem kibújni a bőrömből. Mi a születésüktől kezdve igyekeztünk mindhárom gyermekünket óvó, védő, elfogadó szeretetben nevelni, amiben megőrizhetik a világra való nyitottságukat. Mindent megmagyarázunk nekik, közvetlenül belelátnak a munkánkba, a mindennapjainkba, és hagyjuk, hogy ők maguk is megtapasztalhassák a világot. Mindent megmagyarázunk nekik, és hagyjuk, hogy megtapaszalják a világot. Gyerekeink egyik mozgató rugója voltak annak, hogy létrehozzuk ezt az iskolatípust. Férjemmel kölcsönösen elismerjük egymás munkáját, támogatjuk egymást, hogy mindenki a hivatásának élhessen.

Fekete Benő így kezdi összegezni munkáját: – Amikor végeztem főiskolai tanulmányaimmal, elkezdtünk marhatenyésztéssel foglalkozni. A nagy területek miatt lábon nehéz volt hajtani a jószágokat, ezért úgy határoztam, hogy veszek egy lovat, lóháton fogom ezt megoldani. Az első lovamat ezért vettem. Ahogy telt múlt az idő, növekedett a szarvasmarha állomány és a lovak száma is. Majd eljött az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, hogy itt vannak ezek a szép, képzett lovak, mutassuk meg őket a nagyközönségnek is. Létrejött a lovasfarm, ami mára kinőtte magát.

– Kik és mennyien látogatják a farmot?

Sokan vannak, akik hobbi céllal jönnek, de ma már egyre többen versenyeznek is. Egy stabil csapatot sikerült kialakítanunk az évek során. Sokan szeretik a természetet, azt a nyugalmat, amit itt megtalálnak. Sokat túráznak a mezőn, az erdei sasfészkek közelében. Útközben lehet találkozni rókával, különleges madarakkal, többek között gyurgyalaggal, szalakótával. Van fedett lovardánk is, ahol az alapismereteket lehet elsajátítani. Jövő évtől kezdve az összes országos western bajnokságot itt rendezik, de szeretnénk nemzetközi versenyeknek is otthont adni. Szeretnénk egy olyan fészkét kialakítani Magyarországon ennek a sportnak, ahol nyugodt környezetben és biztonságban lesznek a lovasok. Kuriózum Európában, hogy mi a marhatenyésztéssel és a lovaglással együtt foglalkozunk. A Magyarország legszebb birtoka pályázaton indultunk, és a 40 fős szakmai zsűri nekünk ítélte a sajtó különdíját. Büszke vagyok arra, hogy a családom képezi a háttér országot a munkámhoz. Nagyon nagy türelemmel és szeretettel viszonyulnak az itteni történésekhez. Az természetes, hogy mindhárom gyermekem lóbarát, és imádnak lovagolni.

Kövessen minket a Facebookon is!