Kistérség 2019. december 7. 16:00

Gazdag, aki szeretetben él

Képgaléria
Gazdag, aki szeretetben él
A Magyar Biokultúra Szövetség 2019ben Gyöngyösi Sándort választotta az Év Biogazdájának, aki 2003-tól foglalkozik biogomba-termesztéssel. Az egészségre jótékony hatással bíró termékei népszerűek a vásárlók körében, elismerik és nagyra értékelik munkáját éppúgy, mint szakmai berkekben.

Fülöpjakab hírnevének öregbítéséért, a település közösségi életének támogatásáért „Fülöpjakabért” kitüntetésben részesült, 2018 októberében a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, Bács-Kiskun Megye Vidékfejlesztéséért-díjat adományozta a megye hírnevének öregbítésért és a bio gyógygomba termesztésben elért eredményeiért. A biotermelővel munkájáról, annak örömeiről és nehézségeiről beszélgettünk. 

– Mi volt az indíttatás, ami miatt úgy döntött, hogy biokertészettel, pontosabban biogomba-termesztéssel foglalkozik?

– A biogazdálkodásra Nemes Mátyás szomszédom beszélt rá, aki már évekkel azelőtt kezdett el foglalkozni az ilyen típusú növénytermesztéssel. Megfogadtam a tanácsát. Aztán szétnéztem a lehetőségek között. Kiderült, hogy biogomba nincs még. Hát, ez lesz az én terepem, gondoltam, és bele is vágtam 2003-tól.

– Ahhoz, hogy valaki szívvel-lélekkel végezhesse a dolgát, fontos, hogy a család is támogassa törekvéseit.

– Az egy siker, hogy az Év Biogazdája lettem. Aki eddig a sikerről kérdezett, annak mindig elmondtam, hogy ez nem csak az én érdemem. Mert ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, és jól menjen a vállalkozás, kell egy megértő feleség is, aki támogatja az elképzelései megvalósításában. Nekem ez megadatott. A kezdet nem volt egyszerű, hiszen akkor válság volt, munkanélküli voltam, krízisben éreztem magam, és azért is nagyon fontos volt, hogy mellettem legyen. Ez egy igazi családi vállalkozás. Édesapám kezdte, majd közösen folytattuk. A mai napig ebben dolgozik ő is, de édesanyám, húgom és a gyermekeim is besegítenek. A kisebbik fiam, Sándor gépészmérnöknek tanul, és a minap elmondta nekem, hogy már eldöntötte miből írja szakdolgozatát: gomba alapanyaggyártó gépsort fog tervezni. Úgy érzem, hogy egy kicsit génjeiben van ez a foglalatosság. A másik gyermekem, Gergő informatikusnak tanul. Ő az ökopiaci értékesítésben segít rendszeresen.

– Nem volt könnyű a kezdet, de ma már beért a munka gyümölcse. Jól látom?

– Sokan mondták, hogy ebből meg lehet gazdagodni. Én úgy vélem, ha az embernek van családja, tudja a gyerekeit taníttatni, van háza, ahol lehet élni, és minden évben elmehet nyaralni, akkor gazdag. Ennél többre nincs szükség. Nem az a gazdagság, hogyha szórni tudjuk a pénzünket, sokkal inkább az, ha szeretetben élünk a családunkkal. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!