Helyi hírek 2019. december 10. 10:00

Sokan segítettek Pankának

Sokan segítettek Pankának
Hatalmas összefogás jellemezte a második jótékonysági sütinapot, amit félegyházi anyukák szerveztek azzal a céllal, hogy támogassák a súlyos beteg Csányi Panka gyógykezelését, pontosabban egy steril szoba kialakítását. Kezdeményezésüket több százan támogatták. A sütinapon 780 ezer forint adomány gyűlt össze.

A baon.hu is megírta, hogy a hatéves Csányi Panka idén szeptemberben kezdte az első osztályt a félegyházi József Attila Általános Iskolában. Ám épp hogy csak belekóstolt az iskolai életbe, néhány hét után a kórházban találta magát. Tanulmányait egy súlyos betegség miatt kellett megszakítania. Októberben ugyanis myeloid sarcomát, a leukémia egyik fajtáját diagnosztizáltak nála. Pankát jelenleg is a Heim Pál Országos Gyermekgyógyá­szati Intézetben kezelik Budapesten, ahol kemoterápiát kap. Ám ahhoz, hogy a kórházból hazatérhessen, steril szobára van szükség. A család gátéri otthona viszont nagyon rossz állapotban van, a steril körülmények kialakítása pedig tetemes összegbe kerül. Ezt azonban az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő család képtelen előteremteni.

A szülők hetente felváltva vannak a kislány mellett a kórházban. A napokban az édesanyával, Csányi Mariannával sikerült beszélnie a megyei hírportálnak. Az asszony elmondta:: ők is és a három testvér is teljesen összetörtek a betegség hírének hallatán. Az örökmozgó Panka is nehezen viseli a kórházi kezeléseket és a bezártságot. Legnagyobb bánata, hogy egyik napról a másikra teljesen kihullott a hosszú haja, amiből eddig soha nem vágtak – mesélte az édesanya. Mint mondta, nagyon szeretnék, ha karácsonyra hazajöhetne Panka, de azt sem tudják, hogyan fogjanak bele a mintegy százéves ház szakszerű felújításába. Komoly problémát jelent, hogy a vályogból épült ház vizesedik, emiatt pedig a falak dohosak, penészednek. Mivel a család lassan minden tartalékát feléli, az édesanya végső elkeseredésében közösségi oldalán kért segítséget az ismerőseitől.

Kérése így jutott el azokhoz a félegyházi anyukákhoz is, akik októberben már szerveztek egy jótékonysági sütinapot, ahol a 22 hónapos Levente gyógykezelésére gyűjtöttek. A második, becsületkasszás sütinapot ezúttal a városi Mikulás-ünnepség keretében rendezték meg, amelyre folyamatosan érkeztek a süteményfelajánlások és a vásárlók is. Így gyűlt össze 780 ezer forint adomány. Ugyanakkor a helyi önkormányzat is igyekszik segíteni a családot. Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester asszony elmondta, a helyi boltokban és a faluházban is tettek ki gyűjtődobozokat, amibe a gátériak tehetik adományaikat. Mindemellett rendkívüli gyermekvédelmi támogatást is kapott a család. A polgármester asszony hozzátette: A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvánnyal közösen keresik a lehetőségét annak, hogyan valósítsák meg a steril körülményeket Panka számára.

Várják a segítséget

Aki szeretné támogatni a családot, az utalhat A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány számlájára Összefogás Csányi Pankáért közleménnyel.
A számlaszám: OTP, 11732071-23253670.
A család bankszámlaszáma pedig: OTP, 11773322-00444644.
A közleménybe bele kell írni, hogy: Adomány Pankának.

Mint arról korábban beszámoltunk, jótékonysági rendezvényt tart a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tantestülete, szülői közössége és a diákok is az intézmény egyik súlyosan beteg kislányának, Csányi Pankának gyógyulása támogatásának érdekében. Az esemény december 16-án, hétfőn 16 órakor kezdődik az iskola tornatermében.

A jótékonysági műsor a Széljáró balladás együttes ingyenes koncertjével kezdődik, majd az iskola tanulói és diákjai közreműködésével folytatódik a program.

Szintén ezen a napon 14 órától süteményvásárt is szerveznek, ahol ugyancsak Panka javára történhetnek a vásárlások. Adományaikat az e célra kijelölt szeretetdobozba helyezhetik el.

Mindenkit szeretettel vár a József Attila Általános Iskola közössége.

Fotó: Petőfi Népe

 

Kövessen minket a Facebookon is!