Kitekintő 2019. december 25. 08:00 Forrás: Magyar Kurír

Fájdalmak közül kinyíló élet

Fájdalmak közül kinyíló élet
Orsós Zoltán plébános megbélyegzéssel és nehézségekkel teli életét vetette papírra; a kötetet a szombathelyi Karitász-kávézóban mutatta be a nagyközönségnek Székely János szombathelyi megyéspüspök a közelmúltban.

Zoli atya Celldömölk-Alsóság plébánosa: megtalálta a helyét a világban. Azonban az élete nem mindig volt olyan rendben, mint most. A pap nem titkolja származását: cigány putriban született Lovásziban. Családja nehéz anyagi körülmények között élt, így első osztályos korában elszakították szüleitől, Balatonberénybe került nevelőszülőkhöz. Mindig is érezte: máshogy néznek rá, különbözik környezetétől – míg családjával élt, magyar gyerekek közé járt iskolába, akik sokat bántották a roma kisfiút. Később Berényben cigány gyerekek közé került.

Sokat tanult, közülük ezzel tűnt ki. Mindig is szeretett volna kitörni, javítani a körülményein. Középiskolás korára hivatásos nevelőszülőkhöz került, ők ismertették meg a vallással. A templom utolsó padsorából szinte egyenes út vezette az oltárig. Mint mondja, a szemináriumban sem volt könnyű dolga: eleinte paptársai nem fogadták jó szívvel, később sok esetben a hívek sem. De nem adta fel, megküzdött az előítéletekkel.

 


Könyvének bemutatóján részt vett Székely János megyéspüspök is, aki Orsós Zoltán sorsát Boldog Ceferino, a cigányok patrónusa megpróbáltatásaival állította párhuzamba: „Mindkettejük élete egy fájdalmak és nehézségek közül kinyíló, dicső élet” – mondta. Beszélt Zoli atya szókimondásáról is: nem fukarkodik a dorgálással, és mindig figyelmezteti a cigányokat arra, hogy a tízparancsolat rájuk is vonatkozik.

Az atya elmondta, mélységesen elszomorítja, ha roma társait a börtönben kell meglátogatnia. Dorgálja őket, amiért családjaik utolsó forintjukat is a nekik készített csomagokra kell hogy áldozzák. „Talán ezeket mi ki sem mondhatnánk. Kell egy próféta, aki vezeti a népét” – mondta a püspök. Zoli atya szerint az életéről szóló könyv üzeni: a cigányok legfőbb esélye Krisztus.

 

Forrás és fotó: Vaol.hu; Szombathelyi Egyházmegye
 

Kövessen minket a Facebookon is!