Helyi hírek 2014. szeptember 4. 08:00 Forrás: baon.hu

Díszpolgár lett a polgármester

Díszpolgár lett a polgármester
Bugacon – a helyi rendelet szerint – négyévente egy személy kaphatja meg a díszpolgári címet. Idén azonban a javaslatok felülírták a szabályozást. Ezúttal ketten érdemelték ki a község legmagasabb elismerését: Szemerédi Ferencné Erzsike néni (akit már bemutattunk) és Endre Imre, akivel szintén kitüntetése kapcsán beszélgettünk.

Endre Imrét jól ismerik Bugacon, hisz évtizedek óta dolgozik a községért. Tanácselnökként, később pedig polgármesterként sokat tett a település fejlődéséért. Ugyanakkor nyugdíjasként sem tétlenkedik, a helyi civil szervezetek tagjaként továbbra is tevékeny munkát végez.





- Teljes meglepetésként ért a kitüntetés. Az nyilvánvaló volt, hogy Erzsike néni megkapja, hiszen sokan ajánlottuk. Aláírásokat gyűjtöttünk, illetve szervezetek nevében javasoltuk. Arra nem is gondoltam, hogy közben én is a kitüntetésre javasoltak listájára kerültem. Óriási meglepetés volt a nagy megtiszteltetés mellett -  fogalmazott Endre Imre, aki hat évig tanácselnökként, a rendszerváltás után pedig nyolc évig polgármesterként állt a település élén.

Pályafutásának kezdetéről azonban nagyon szerényen nyilatkozott:

- Tulajdonképpen nem nagy sikerrel indultam az életnek, mert érettségi után a tanítóképző és a katonai főiskolára jelentkeztem, az utóbbira vettek fel, be is vonultam. Ám, egy év után már éreztem, hogy a katonai pálya nem nekem való, ezért leszereltem. Utána a megyei tanácsnál helyezkedtem el, gyakornokként jártam a bajai járást. Szerencsére rövid idő után Bugacon kaptam munkát, a tanácsnál gazdálkodási előadó lettem. Örömmel fogadtam, másfél évig dolgoztam itt, amikor kineveztek a kultúrház igazgatójának. Több mint három évig vezettem a művelődési házat, amikor azonban át kellett adnom a helyet másnak, így kerültem a tanácsi építő szervezethez, ahol pénzügyi előadó lettem. Megalakítottuk a költségvetési üzemet és komoly építkezéseket vállaltunk, nem csak az önkormányzat, hanem más szervezetek részére is. Évekig sikeresen vezettem a vállalatot, majd a termelőszövetkezet elnökének javaslatára választottak meg a községi tanács élére. 1984. június elsejétől dolgoztam tanácselnökként a rendszerváltásig. Az első választások után pedig két cikluson át voltam polgármester. Hatvanévesen ugyan nyugdíjba vonultam, de utána még képviselőként részt vettem a testület munkájában - foglalta össze röviden kalandos pályafutását az egykori településvezető.

Az volt a szerencsém, hogy bármibe kezdtem, bármit csináltam, mindenhol jól éreztem magam, minden munkámat szerettem, még azt is amikor egész nap könyveltem - tette hozzá Endre Imre, aki 75 évesen is jó egészségnek örvend és aktívan éli nyugdíjas éveit. Tagja a népdalkörnek, a nyugdíjasklubnak, a polgárőrségnek, a tűzoltó egyesületnek. Amiben tud szívesen segít a községben, ám egyre jobban arra törekszik, hogy átadja a stafétát a fiatalabbaknak. Ma már legszívesebben tanyáján kertészkedik. Szőlőjében, gyümölcsösében bíbelődik. Mint mondta, a családja mellett kertje élteti.

A beszélgetés során azt is megtudtuk, a polgármesteri munka volt számára a legnemesebb, a legszimpatikusabb feladat. Még annak ellenére is szívesen gondol vissza arra az időre, hogy a település első polgármestereként nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie. A meglehetősen felforrósodott politikai és gazdasági hangulatban számos ellensége is akadt. Mégis sokat fejlődött a falu. Megépült a kétszintes általános iskola, és mellette a tornacsarnok, a Bugacot és Pusztaházát összekötő út, illetve a nagyteljesítményű mélyfúrású kút, mellyel önállóvá vált a két település vízellátása. A belterület növelésével tovább bővülhetett a falu, és a tanácsháza átépítése is megkezdődött - részletezte Endre Imre, akit szép emlékek fűzik a kultúrház vezetéséhez is.

Mivel épp kinevezésekor kezdődött az intézmény felújítása, az első másfél évet szabadtéren, az iskolában, az udvaron viszontagságos körülmények között vészelték át. Amikor azonban elkészült a művelődési ház, beindult faluban a kulturális élet. Még a kecskeméti színház társulata is rendszeresen tartott előadásokat Bugacon. Telve volt a bérletesekkel a nézőtér. Mivel akkor még nem volt ez a nagy televíziózás a báloknak is nagy sikere volt. Előfordult, hogy a búcsúi bálra több mint hétszáz jegyet adtak el, még az udvaron is vendégek voltak - emlékezett vissza régi szép időkre az egykori kultúrház igazgató, aki akkoriban egy kicsit pedagógus is lehetett, hiszen minden vasárnap délelőtt gyermekfoglalkozást tartott. A diavetítés, a közös tévézések, játékok, kirándulások nagyon népszerűek voltak a bugaci gyerekek körében.

A községben egyébként napjainkban is kivételesen jó a közösségi élet. Endre Imre szerint ez annak is köszönhető, hogy sok a jól működő civil szervezet a településen, melyek a rendszerváltással szinte együtt születtek, és azóta is összefogják a nagycsaládosokat, a fiatalokat és a nyugdíjasokat egyaránt.

Fotó: Vajda Piroska
 

Kövessen minket a Facebookon is!