Helyi hírek 2020. február 14. 12:00

A malmok őrölnek, az utak összekötnek

Képgaléria
A malmok őrölnek, az utak összekötnek
A Malmok útja című projekt záró rendezvényét tartották meg február 13-án a Kiskun Múzeumban. A megjelent szerb és magyar vendégeket Mészáros Márta igazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy a közös program Magyarország és Szerbia határán átnyúló tematikus útvonal megvalósítását tűzte ki célul, amely e tágas alföldi vidék malmait szeretné bemutatni és megismertetni. Az útvonal felöleli Kiskunfélegyháza, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Hódmezővásárhely és Orom megőrzött épített örökségét.

– A népi, ipartörténeti építmények megóvása és látogathatóvá tétele fontos része volt a programnak. Az útvonalra felfűzött malmok megmutatják a táj lakóinak életmódját, körülményekhez való alkalmazkodó készségét és találékonyságát, az általuk alkalmazott technikai sokszínűség megismertetésével. A malmok azonban nemcsak épületek, hanem találkozási pontok és közösségi helyek is voltak.

A Malmok útját végigjárva az „úton járó” elé tárulnak e vidék kulturális kincsei, természeti értékei és épített öröksége is. A műemlék malmok védelme és megőrzése mellett, az általunk ismert tudás átadásában, valamint a turizmusban betöltött helyüknek és szerepüknek érdekében is szólunk – tette hozzá   Mészáros Márta.

 

Kövessen minket a Facebookon is!