Sport 2014. január 27. 06:33

Szombathelyen játszott az Astra Kiskunfélegyházi Bulls

Szombathelyen játszott az Astra Kiskunfélegyházi Bulls
Szombathelyre látogatott az NBI-es futsal bajnokság előrehozott 14. fordulójában az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. A mérkőzés esélyesének egyértelműen az Astra számított, amely legutóbbi 13 bajnokiját egyaránt megnyerte. Ezzel szemben a hazaiak a tabella utolsó helyét foglalták el, így bravúrnak számított a szombathelyi pontszerzés.

A két csapat legutóbb ősszel találkozott egymással. Akkor az Astra fölényes 12-1-es győzelmet aratott. Azóta a szombathelyiek a téli szünetet kihasználva jelentősen megerősítették keretüket. Üveges Katalin, Tóth Klaudia és Sípos Lilla leigazolásával mindenképpen elmozdulnának az utolsó helyről.

A mérkőzésen az Astrából több meghatározó játékos hiányzott, akiknek a pótlását nem tudták kellően megoldani.

A szombathelyiek már a találkozó 2. percében megszerezték a vezetést Sípos Lilla révén. Erre ugyan a 2. félidő közepén Szabó Boglárka válaszolni tudott, de a hazaiak Sípos Lilla újabb góljával, valamint Orbán Szandra találatával végül 3-1-es sikert arattak.

A szombathelyiek győzelmükkel egy pontra megközelítették az ELTE csapatát, míg az Astra 39 megszerzett ponttal továbbra is jelentős előnnyel vezetve a bajnokság élén áll.

A legközelebbi üldözője, a második helyezett 28 pontos Rába ETO, a többi csapathoz hasonlóan január 26-án lép pályára.

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!