Helyi hírek 2020. február 19. 15:00

Kiskunfélegyházi standdal is vár mindenkit az Utazás Kiállítás

Kiskunfélegyházi standdal is vár mindenkit az Utazás Kiállítás
Február 27-étől március 1-jéig ismét Utazás Kiállítás a Hungexpon. Bács-Kiskun megye önálló standon, 11 társkiállítóval együtt jelenik meg.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata az A pavilon 307 A standjánál található meg a rendezvény ideje alatt. Olasz Anitától, a Tourinform Iroda vezetőjétől megtudtuk, hogy a félegyházi csapat 4 napon keresztül jelen lesz a kiállításon. Elsősorban olyan érdeklődőket, cégeket várnak, akik utazással foglalkoznak, utakat szerveznek, nekik szeretnék ajánlani Kiskunfélegyházát, mint kirándulási célpontot.  Egy Kiskunfélegyháza-kvízzel is készülnek, aminek célja, hogy az érdeklődők vidám, interaktív formában kapjanak információt a városról. 5 kérdésre kell majd helyesen válaszolni, ami nem lesz túl nehéz és ezt jelképes ajándékokkal jutalmazzák.

Olasz Anita hangsúlyozta, hogy nagyon hasznos tud lenni egy ilyen kiállítás, hiszen más Bács-Kiskun megyei, turizmussal foglalkozó partnerekkel megismerkednek, a közös munka és az együtt töltött idő alatt rálátásuk nyílik egymás tevékenységére, így adott esetben Kiskunfélegyházára érkező vendégeknek tudnak más Bács-Kiskun megyei kirándulási célpontot ajánlani, illetve a partnerek is ajánlanak minket a hozzájuk érkezőknek. Egy ilyen együttműködés van születendőben a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközponttal. A Petőfi összeköt elnevezés alatt szeretnénk kiránduló csoportoknak egy komplett programcsomagot ajánlani kirándulásokra, osztálykirándulásra, amely mindkét városba elkalauzolja az érdeklődőket.


Z. A. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!