A sors rendezi el az embert
Képgaléria
Wass Albert ebben a regényében nem megosztó retorikával, epikával és lírával mesél a különböző etnikumokhoz tartozó egyénekről és közösségekről, hanem a vegyes lakosságú és közös kultúrájú Erdélyt mutatja be, ahol nem a magyarok a jók, és nem a románok a rosszak. Nem a gazdagok a jók, és a szegények a rosszak, de még csak nem is fordítva. Egyéni és közösségi sorsok vannak, ahol mindenki a saját sorsa követője vagy kihívója, és maga teljesíti be a szabad akarata által a saját sikerét vagy bukását. A rosszak elnyerik a büntetésüket, a jók a jutalmukat. Igaz, néha a jók is szenvednek a felmenők és a kortársak hibáiért és bűneiért, de a sok szenvedés és halál konkrét esetein túl mindig ott van a megtisztulás, a megváltás és megváltottság lehetősége.
Ha valamely társadalmi réteg képviselői inkább hibásak, és a regény, illetve a film erősebb kritikával illeti, az épp az uraság és a családja, akik a gazdagságuk folytán könnyebben elveszítik a kapcsolatot a realitással, mint a napi megélhetési gondokkal küszködő falusiak vagy a hegyi pásztorok. Ha valamitől, ettől a regénytől és filmtől okkal-joggal tartanak az „urak, akik a világ dolgait igazítják”, hiszen nem életszerű, hogy ne lennének a saját bűneik és árulásuk tudatában, és nem éreznék a fejük felett a sors fenyegető pallosát. A hatalmat gyakorló pénzosztók és áruló művész-bérenceik tudják, érzik, hogy elvették a kultúránkat, és hogy az öt százalék uralkodik a kilencvenöt százalék felett, és ezért egyszer meg kell fizetniük.
Deák-Sárosi Sándor
„A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.”
(Idézet A funtineli boszorkány című regényből)
Fotó: Fantoly Márton
