Helyi hírek 2020. március 16. 12:00

Méltón képviselték a PG-sek névadójuk nevét

Méltón képviselték a PG-sek névadójuk nevét
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmaton tartották meg a Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozóját és az ehhez kapcsolódó versenyt március 5-e és 7-e között. A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Szakgimnázium tanulói minden évben örömmel készülnek erre a magas szinten előkészített rendezvényre. Az idei összesített verseny első helyezettjei és az ezzel járó serleg boldog tulajdonosai a PG-s fiúk lettek.

A verseny ,,belépője” előzetesen kijelölt feladatok megoldása volt, amire az intézmény tanulói szívesen vállalkoztak. Elsőként ,,túlvilági” interjút kellett készíteni Petőfi Sándorral. Petőfi szerepében Ficsór István 11.D osztályos tanulót láthatta a fehérgyarmati közönség. Az interjút Bíró Cintia 11.I osztályos tanuló készítette. A videofelvétel az iskola két 10. osztályos diákjának, Gulyás Dénesnek és Tarjányi Tamásnak a munkáját dicséri.

A második feladat irodalmi pályázat volt, amelyre a hiányzó - XV. vagy XVI. - Úti levelet kellett megírniuk a versenyzőknek. Ennek győztese kiemelten ötletes munkájával Kis Dominik, 11.B osztályos tanuló lett.

A harmadik előzetes feladat Petőfi és a szatmári táj címmel képzőművészeti pályázat volt, amelyre sok ügyes, különböző technikával
hagyományosan illetve számítógéppel  elkészített pályamunka érkezett. A félegyházi diákok közül Rosznáky-Barna Zsombor (9.A) festménye és Szabó Dominik (12.B) rajza nyerte el a zsűri tetszését.

A negyedik előzetes feladatként elkészített fotómontázs képeiről Kovács Illés István mesélt, ezáltal ízelítőt adva iskola életéből a versenytársaknak és a szervezőknek.

Az irodalmi vetélkedő témája Petőfi egy meghatározott életszakaszában írt verseinek és az ehhez kapcsolódó szakirodalomnak az ismerete volt. Erre a vetélkedőre a nagyali Luby-kastélyban került sor. A szervezők rendkívül változatosan összeállított és izgalmas feladatokkal várták a versenyzőket. A feladatok között volt idézetfelismerés, asszociációs feladatok, relikviák kitalálása szójáték segítségével, jelenet eljátszása, helyszínek beazonosítása és más feladatok a háttérismeretek mérésére.

A félegyházi intézményt Fehérgyarmaton Bújdosó Gergő, Kis Dominik és Kovács Illés István képviselte, akik ezen a felejthetetlen vetélkedőn kitűnő teljesítményt nyújtva az I. helyen végeztek.

A harmadik nap szintén a Luby-kastélyban került sor a szavalóversenyre, amelyen kötelezőként Petőfi Fölszedtem sátorfám... című versét kellett elmondani. Az intézményt ezen a versenyen Bújdosó Gergő, 11.D osztályos tanuló képviselte, aki a kötelezővel és Varró Dániel Metró című
 szabadon választott  versével tovább növelte a csapat pontszámát.

Az összesített verseny I. helyezettjei és az ezzel járó serleg boldog tulajdonosai lettek a PG-s fiúk. A diákok felkészítését Palotás Aranka tanárnő segítette.

 

Kövessen minket a Facebookon is!