Lezsák: fontos, hogy hiteles jelöltek induljanak
A politikus a dabasi találkozó 10. évfordulója alkalmából tartott, a Nemzeti Fórum országos kampánynyitójával egybekötött rendezvényen azt mondta: "elértük célunkat, hiszen Magyarországnak új alaptörvénye van, amelyben benne van mindazon kezdeményezés, gondolat is, amely 1987-ben Lakiteleken, majd a különböző konferenciákon, műhelyekben megfogalmazódott".
Hozzátette: az alaptörvény szervezi újjá Magyarországot, "és ennek kell legyünk szolgálatos képviselői, felelősei". Az eseményen felolvasott visszaemlékezésben elhangzott: 2004-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) lakiteleki munkacsoportja hívta össze a magyar demokratákat Dabasra. A cél az volt, hogy olyan új utat keressenek, ahol az érték és a feladat, nem pedig az egyéni érdek motivál. Az MDF akkori vezetése szerintük olyan útra tévedt, amelyet jó szívvel már nem vállalhattak. A munkacsoport tagjaiból és követőikből 2004 decemberében megalakult a Nemzeti Fórum - idézték fel. Lezsák Sándor azt mondta, 2004 után indult el egy olyan folyamat, amelyet már korábban előkészítettek. "Olyan szövetség jött létre, olyan pártszövetség a Fidesszel, a KDNP-vel, amely már korábban is sokunk számára természetes volt, stratégiai szövetséget jelentett" - tette hozzá. A közelgő önkormányzati választásokról szólva hangsúlyozta, fontos a helyi hitelesség és a hiteles emberek megjelenítése.
Lezsák Sándor kitért a kiskunfélegyházi történésekre is, amelyekkel kapcsolatban leszögezte, nem a Fidesz ellen állítottak jelöltet, hanem valaki ellenében. A Nemzeti Fórum polgármesterjelöltje és a jelöltek továbbra is azonosulnak a Fidesz alapgondolataival és programjával, "de nem tudnak azonosulni a személlyel" - mondta a kormánypárti jelöltre utalva. Szólt arról is, hogy szombaton megalakul az NF ifjúsági szervezete, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (Ikon). Szabó István, az NF Pest megyei elnöke, az egykori és a mostani dabasi találkozó házigazdája felidézte: tíz évvel ezelőtt országos találkozót hirdettek azért, hogy összefogjanak a nemzeti ügy mellett, az erős és egységes jobboldal érdekében. Közölte, "a nemzeti ügy számunkra nem pragmatikus kérdés, hanem személyes meggyőződésből fakadó egyértelmű és elkötelezett döntés". Nagy Sándor, az NF kampányért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy több mint kilencven jelöltjük indul az önkormányzati választásokon a Nemzeti Fórum színeiben, a Fidesz-KDNP-vel szövetségben, illetve kistelepüléseken NF-tagok indulnak függetlenként. Hozzáfűzte: a Pest megyei közgyűlési listájuk vezetője Szabó István, kilenc megyében szerepelnek a megyei közgyűlési listán szerintük bejutó helyeken, és 26 polgármesterjelöltjük van.