Sport 2014. január 27. 12:34

III. Móra Kupa Kiskunfélegyházán

Képgaléria
III. Móra Kupa Kiskunfélegyházán
2014. január 18-án rendezték meg Kiskunfélegyházán a III. Móra Kupát. A versenynek az eddigi két alkalomhoz hasonlóan a Móra Ferenc Gimnázium adott otthont.

Idén a versenyszervezést - rengeteg segítség mellett - Retkes Péter fogta össze, míg a versenybírói feladatokat Seres László látta el. A gyermekcsoport levezetésében Lantos Pál segítségére számíthattak a szervezők. A versenyre többek között Kiskunfélegyházáról, Bugacról, Kiskunhalasról, Szajolról, Soltvadkertről, Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, Gátérról és Kunszállásról is érkeztek résztvevők. Az időpontváltozás ellenére indulók tekintetében rekord született, ugyanis 67-en neveztek ebből, 22-en a felnőtt-, 45-en a gyermek csoportba.

A felnőtt mezőnyben három címviselő mellett számos tehetséges sakkjátékos is asztalhoz ült.

Délután 1 órától este 6 óráig zökkenőmentesen folyt le a megmérettetés, a versenyzők fegyelmezettségről és sportszerűségről tettek tanúbizonyságot.

A bajnoki kupa mellett rengeteg érem és tárgyjutalom is gazdára talált. Az eredmények:

Felnőtt csoport

1.helyezett: Keresztes Richárd

2.helyezett: Kemény Csaba

3.helyezett: Juhász Barbara

1995.01.01 után születettek

1.helyezett: Virág Tamás

2.helyezett: Miszler Levente

3.helyezett: Kurucz Gergely

1999.01.01 után született lányok

1.helyezett: Szekeres Orsolya

2.helyezett: Gulyás Réka

3.helyezett: Király Kata

1999.01.01 után született fiúk

1.helyezett: Molnár Márton

2.helyezett: Égető Tamás

3.helyezett: Hideg Ferenc Bendegúz

2003.01.01 után született lányok

1.helyezett: Szekeres Orsolya

2.helyezett: Németh Anna

2003.01.01 után született fiúk

1.helyezett: Tóth László

2.helyezett: Vorák Patrik

3.helyezett: Papp Bence

A helyezések mellett néhány különdíjat is kiosztottak a szervezők.

Így díjat nyert még a legfiatalabb lány, Németh Anna, a legfiatalabb fiú, Bakos Ádám Tamás, valamint a 2007-es születésű versenyzők.

A Bács-Kiskun megyei Sakkszövetség különdíját a legjobb nem Bács-Kiskun megyei versenyző Csúri László kapta, valamint a legtapasztaltabb játékosnak járó díjat Rácz István vihette haza.

A Móra Ferenc Gimnázium színeit két versenyző képviselte, Kurucz Gergely 3. helyezést, Damásdi András pedig a 9. helyezést szerezte meg az 1995.01.01 után születettek kategóriájában.

A verseny célja a sportbarátság ápolásában, Kiskunfélegyháza sakkéletének fellendítésében és a fiatal korosztálynak versenyzési lehetőség biztosításában megvalósult.

                                                                                                                                                  Retkes Péter

 

Kövessen minket a Facebookon is!