Kistérség 2020. április 10. 12:00

Fedett piaccsarnokot avattak Pálmonostorán

Képgaléria
Fedett piaccsarnokot avattak Pálmonostorán
Új piaccsarnokot adtak át április 3-án, Pálmonostorán. Az átadáson nem volt ünnepség és a falu lakói is távol maradtak a járvány miatt. A piac vasárnap kivételével 8-tól 13 óráig tart nyitva.

– Régóta készültünk már egy új piac megépítésére, mivel a régi már nagyon ütött-kopottá vált, mondta el Cseszkó László polgármester. A régi piac helyén pedig parkolót fogunk építeni, amely az új létesítményt is kiszolgálja – tette hozzá.

A mezőgazdasági termelői piac a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg a kiskunfélegyházi Bács-Ép-Generál Kft. kivitelezésében. A kilencvenszázalékos támogatottságú beruházásra mintegy negyvenmillió forint támogatást nyert az önkormányzat. A 160 négyzetméteres alapterületű épületből csaknem 62 négyzetméteres a zárt, illetve ugyanennyi a nyitott, de fedett pultos elárusító tér. Az árusok és vásárlók részére tizenkét parkolót – köztük egyet a mozgáskorlátozottak részére – alakítottak ki. A piac udvarán beton térkőből járda és belső út is készült. A polgármester arról is beszámolt, hogy a beruházás során különös figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, így a világítást energiatakarékos lámpákkal, illetve a szükséges energiaigényt naperőművel állítják elő. A piac udvarán kerékpártárolókat is kihelyeztek, valamint a fedett részen ivókutat létesítettek.

 

Kövessen minket a Facebookon is!