Kitekintő 2020. április 13. 10:00

Ferenc pápa: "Ez nem a közöny, a megosztottság és az egoizmus ideje"

Ferenc pápa: "Ez nem a közöny, a megosztottság és az egoizmus ideje"
A koronavírus-járvány áldozataiért ajánlotta föl a húsvét vasárnapi imádságot Ferenc pápa. Európában szolidaritást és a nemzetközi szankciók, valamint a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta a katolikus egyházfő. Üzenetét a járványhelyzet miatt az üres Szent Péter-bazilikában mondta el.

– A jelenlegi körülmények fényében enyhíthetők-e a nemzetközi szankciók, mivel ez megnehezíti azokban az országokban, ahol ezeket bevezették, hogy megfelelő támogatást nyújtsanak az emberek számára, és minden nemzet számára lehetővé válhatna a jelenlegi legnagyobb igények kielégítése a legszegényebb nemzetek adósságmérlegének csökkentésén keresztül – fogalmazott a pápa.

Mint mondta, a válság sorsdöntő kihívás elé állította Európát. Ez nem a közöny, a megosztottság és az egoizmus ideje. Egységre kell találnia a járvánnyal szembeni harcban – tudósított az Euronews.

Fotó: MTI–EPA–ANSA–Angelo Carconi
 

Kövessen minket a Facebookon is!