Kultúra 2014. január 27. 12:53

Átadták a Don Loris Emlékplakettet

Átadták a Don Loris Emlékplakettet
Kiskunfélegyháza és Feltre tesvérvárosi történetében főszerepet játszott áldott emlékű Loris Susanetto atya, a vellai plébános, aki pápai tanácsadó is volt, s akit messze földön úgy ismertek: Don Loris.

A magyarok, de elsősorban a félegyháziak nagy barátja volt, többek közt az ő elhatározásából született az az ösztöndíj amit évente kiosztott a Móra Ferenc Gimnázium azon diákjai közt akik a legjobb előmenetelt tették az olasz nyelv tanulásában és a női futballban.

Bár nemes lelkű atya már jó pár éve nincs köztünk, hívei, barátai a vellai polgárok továbbra is minden évben összegyűjtik és kiosztják ezt az adományt.

Ennek nyomán határozta el néhány évvel ezelőtt a Móra Ferenc Gimnázium vezetősége, hogy megalapítja a Don Loris Emlékplakettet, amit azon vellai, feltrei és környékbeli polgároknak adományoz, akik önzetlenül támogatják a félegyházi diákokat.

Az elmúlt esztendőkben, hol a vellai templomban, hol a Mórás bálon, hol a félegyházi Szent István templomban adta át a gimnázium igazgatója ezt az elismerést. Szűts Tamás szobrász plakettjét eddig hárman kapták meg.

Az idei ünnepélyes átadó a Szent István Templomban zajlott az elmúlt hétvégén. (Don Loris atya szeretete Hajagos Gyula plébános úr egyházközségére is kiterjedt). Áldozatos támogatásáért 2014-ben Claudio dalla Palma, Belluno tartomány sportfelügyelője vehette át a Don Loris atya emlékét idéző plakettet.

R. F.

 

Kövessen minket a Facebookon is!