Kultúra 2014. január 27. 12:57

Kiállításnéző – Ifj. Kunhegyesi Ferenc alkotásai a művelődési házban

Képgaléria
Kiállításnéző – Ifj. Kunhegyesi Ferenc alkotásai a művelődési házban
Ifjú Kunhegyesi Ferenc kiállítása nyílt meg az elmúlt napokban a Művelődési Ház aulájában. A kiskőrösi alkotónak öt esztendeje már volt bemutatkozó tárlata városunkban, de akkori képei markáns hangulatának mostanra nyoma sincs. Ez nem véletlen, mert amint kiállítónk vallja egy hosszú és alapos tanulási folyamatban töltötte az elmúlt éveket. Festészetének alapjait még Szentandrássy Istvántól sajátította el, de felvállalja Péri Tamás iskolateremtő festészetét is.

Az állandó tanulás alkotói világának legfontosabb jegye, minél alaposabban szeretné elsajátítani a képi kifejezésformákat, szenvedélyesen keresi saját egyéni stílusát ezért is vállalja fel tudatosan Szász Endre Gustav Klint vagy a szimbolisták ízét, világát. A most bemutatott alkotások nagyon széles alapokon állnak. A gyökerek lenyúlnak a reneszánsz világáig a keleti misztikumig, a szecesszió aranyáig, de bizonyos archaikus elemek is felvillannak az egymás mögött felsejlő síkokon. Amit először észreveszünk ezeken a képeken, az a nagyfokú dekorativitás, a síkba hajlás, majd a képek előtt sétálgatva, hogy minden alkotáson portrék vagy figurák vannak. Lényegében, tágabb értelemben ember és a tér viszonya tükröződik a vásznakon sajátos összefüggéseiben. Annyira összetartoznak, hogy nekünk nincs merszünk ezekbe a terekbe belépni, de talán nem is vágyunk rá. Ezek a terek egyszerűen foglaltak. A kissé különös, olykor álomszerű de minden esetben maguknak való figurák, akik saját életüket élik valahol az álomlét és a meseszerűség határán. Aztán rádöbbenünk, hogy valamennyi portré alak nő. És a néző akár továbbléphet ezen szimbolika irányába is.

A címnélküliség egyrészt segít abban, hogy a néző ne kötődjön a betűk által hordozott jelentéstartalmakhoz, hanem a kép elé álló gondolatai szabadon áramoljanak s minél több szimbólumot, jelentésréteget hámozzanak ki a maguk értelmezésében. De ugyanakkor ez a nehézsége is annak, hogy a képek alól hiányoznak a segítő címek, nem elég egyszerűen rápillantani és továbbsétálni, hanem komoly intellektuális munkát kell végeznie ahhoz a látogatónak, hogy magába tudja fogadni valamilyen szinten Kunhegyesi Ferenc képeinek jelentését.

Az alkotó sokoldalú egyéniség filmezik, rádiózik, de ami igazán megindító, hogy országszerte művészetterápiákat tart hátrányos helyzetű gyermekek részére.

A tárlatmegnyitó közönségének Szabó Ildikó, a Móra Ferenc Gimnázium művésztanára ajánlotta figyelmébe ezt a nem könnyű képsort, közreműködött szavalatával és zongorajátékával Barna Pap Bianka.

R.F.

Kövessen minket a Facebookon is!