Kitekintő 2020. május 20. 16:00 Forrás: euronews.com

Magyar tagja is van a Facebook új ,,Legfelsőbb Bíróságának"

Magyar tagja is van a Facebook új ,,Legfelsőbb Bíróságának"
Másfél éves előkészület után bejelentette ellenőrző bizottságának első tagjait a Facebook. A testület dönti majd el, hogy mely posztokat lehet engedélyezni, illetve törölni a közösségi oldalakról, így az instagramról is. A 40 fős szervezetben egy magyar jogtudós, Sajó András is helyet kapott számos újságíró, aktivista, politikus, sőt Nobel-békedíjas mellett.

"Csak olyan ügyekkel fogunk foglalkozni, amelyeket amúgy a Facebook belső panasz orvoslati rendszere már kezelt. Szóval először oda kell fordulni, és házon belül kell a panaszokat érvényesíteni. Ha valaki nem ért egyet a letiltó határozattal, akkor fordulhat hozzánk" – mondta Sajó András jogtudós.



A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának volt bírája azt is elmondta: a bizottság teljesen független a Facebook igazgatótanácsától, maga dönthet a tisztújításról és arról is, hogy mire költi 42 milliárd forintos költségvetését  írta meg az Euronews.

A tagok

Bár a szervezet első húsz tagját a Facebook választotta ki, a további húsz névről később döntenek, valószínűleg a szakértők bevonásával. Mindannyian fizetést kapnak a bizottságtól, valamint igénybe vehetik külső szakértők és tanácsadók segítségét is.

Bár a felépítés nem hierarchikus, négy társelnököt mégis kiemelt a vállalat:

  • Michael McConnell, korábbi amerikai szövetségi bíró, a Stanford Egyetem alkotmányjogásza, gyakorló jogvédő ügyvéd.
  • Helle Thorning-Schmidt, Dánia korábbi miniszterelnöke, később a Save the Children nevű gyerekjogi szervezet vezetője.
  • Catalina Botero-Marino, a kolumbiai Andesi Egyetem jogi karának dékánja.
  • Jamal Greene, a Columbia Egyetem amerikai jogászprofesszora.


A tagok mellett a tanács háttérapparátusa is független a cégtől. Ezt januártól Thomas Hughes vezeti, aki korábban az Article 19 nevű szólás- és információszabadságot védő nonprofit szervezetet irányította.
 

Kövessen minket a Facebookon is!