Közélet 2014. szeptember 17. 15:00 Forrás: keol.hu

Kecskemét alpolgármestere lett a Nemzeti Fejlesztési Programiroda vezetője

Kecskemét alpolgármestere lett a Nemzeti Fejlesztési Programiroda vezetője
Hétfőn töltötte utolsó munkanapját a kecskeméti városházán Nagypál Sándor beruházásokért és városüzemeltetésért felelős alpolgármester, aki kedden már a Nemzeti Fejlesztési Programirodát vezette - tudatta közleményben Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.






Az alpolgármester a távozása kapcsán így fogalmazott: „Megtisztelő volt számomra, amikor Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester asszony felvetette, hogy az őszi önkormányzati választások után továbbra is számít rám alpolgármesterként. Ugyanakkor az a lehetőség, hogy a Nemzeti Fejlesztési Programirodát vezethetem olyan rendkívüli feladat és továbblépés a karrieremben, amit mindenképpen el kellett vállalnom. Az új megbízatásomban természetesen támogatom majd a kecskeméti törekvéseket, hiszen kecskeméti vagyok, és továbbra is itt élek majd a családommal.”

„Büszkék lehetünk arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Programiroda vezetőjét Kecskemét adja - mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester.

- A jó kapcsolatnak, a hosszú évek közös munkája során kialakult együttműködésnek köszönhetően számítunk Nagypál Sándor úr segítségére, hiszen Kecskemét az elkövetkező években hangsúlyos szerepet szán a környezetvédelmi beruházásoknak.”
 

Háttér:

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda foglalkozik egyebek között a legjelentősebb környezetvédelmi beruházásokkal, a kapcsolódó pályázatok előkészítésével. Néhány példa:

- Országos közhiteles víziközmű kataszter elkészítése

- A forgalomképes közcélú állami tulajdonú, káros vizek elvezetését célzó vonalas vízi létesítmény kataszterének elkészítése

- Felső-Tisza Vidék komplex vízhasznosítási beruházásának előkészítése

- A Tisza magyarországi vízgyűjtőjéhez kapcsolódó mezőgazdasági vízhasznosítási és belvízvédelmi beruházások megvalósításának komplex felülvizsgálata

- Élő víz, termő meder, a Balaton vizének ökológiai helyreállítása.
 

Fotó: keol.hu
 

Kövessen minket a Facebookon is!