Kitekintő 2020. június 6. 08:00

Az SOS Gyermekfalvakat is nehéz helyzetbe hozta a járvány

Az SOS Gyermekfalvakat is nehéz helyzetbe hozta a járvány
Az SOS Gyermekfalvakat eddig sikeresen elkerülte a járvány a számos óvintézkedésnek köszönhetően. A biztonsági intézkedések, az iskolák és óvodák bezárása miatti többszöri étkezés és a digitális oktatáshoz, valamint az egészségügyi óvintézkedések miatti szükséges eszközök beszerzése azonban drámaian megnövelte a civilszervezet költségeit, miközben a gazdasági válság miatt nagymértékben csökkent a vállalatok felől érkező adomány. A mintegy négyszáz gyermeknek otthont adó szervezet ezért most a lakossághoz fordul segítségért: adománygyűjtő kampányba kezdtek.

Korábbi példákból tudjuk, hogy egy nagyszámú közösség esetében vírusos fertőzést megelőzni komoly kihívás. Az SOS Gyermekfalvak nagyságrendileg 1,5 millió forintot költött eddig arra, hogy biztonságban tudhassa nevelőszülői családjaikat védőfelszerelések, tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és egészségügyi maszkok eljuttatásával. Emellett, a digitális oktatás lehetővé tétele érdekében számítógépeket szereztek be és erős internetkapcsolatot biztosítottak a családoknak, hogy a gyerekek zökkenőmentesen haladni tudjanak a tanagyaggal.

A családokat a gyerekek napi ötszöri étkeztetése is megterhelte. A hirtelen keletkezett extra kiadások csökkentése érdekében az Alapítvány összesen 3 millió forintot fordított a támogatásukra. Nemcsak a nevelőcsaládok szembesültek váratlan költségekkel, hanem maga az SOS is. Az intézkedések súlyos anyagi vonzatai olyan gazdasági környezetben érték őket, amikor a vírushelyzet következményei az adománygyűjtési bevételeiket is veszélybe sodorták.

– Sok mindent tettünk a járvány elleni védekezés érdekében, és boldogok vagyunk, hogy eddig még minden SOS család egészségét sikerült megóvnunk. Azonban a védekezés sok extra kiadással járt, és ezeket most pótolnunk kell, hogy a hatáskörünkbe tartozó 400 gyerek továbbra se szenvedjen hiányt semmiben. Nem tudjuk, hogy meddig tart még a járványidőszak, de az élet lassan újraindul. A családoknak és a velük dolgozó szakembereknek továbbra is biztosítani kell, hogy állandóan rendelkezésre álljon számukra a megfelelő védelem. Arra készülünk, hogy még hónapokig óvnunk kell a családokat, és gondoskodnunk az egészségük védelméről.” – mondta Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

A jelenlegi helyzet számos olyan vállalati szektornál változást hoz, amelyek adományaira nagyban támaszkodtak eddig. Eddig már két szektor is jelezte, hogy az idei évben valószínűleg nem fogja tudni anyagilag támogatni a gyermekek biztonságos otthonának fenntartását: a szállodaszektor és az autógyártás. Az előrevetített bevételkiesésük erre az évre nettó 90 millió forint, amelynek nagy része a vállalati szektorból érkezik az alapítványhoz. Ezért most a lakossághoz fordul a nagymúltú civilszervezet, hogy magánadományokból pótolja a kieső vállalati támogatást.

Az SOS Gyermekfalvak továbbra is azon dolgozik, hogy a sokszor évekig náluk élő gyermekekről a nap 24 órájában gondoskodjanak részben állami, de nagyobb részben a magán és vállalkozói adományokból. Aki szeretne segíteni az alapítványnak ebben a nehéz helyzetben, a 
https://www.sos.hu/vedekezes/ honlapon talál több információt. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus