Közélet 2014. szeptember 20. 11:30

Hiába fenyeget a törvény börtönnel, tovább trükköznek az autókkal

Hiába fenyeget a törvény börtönnel, tovább trükköznek az autókkal
A hirdetési statisztikák arra engednek következtetni, hogy a használt autók kilométeróráinak manipulálása folytatódik – erről is szó volt a Kossuth rádió Napközben című műsorában.







Értékesítés előtt még mindig sokan zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használt autókban, annak ellenére, hogy az így trükközőket tavaly nyár óta a büntető törvénykönyv (Btk.) is szankcionálja. A vásárló gyakran csak utólag szembesül azzal, valójában mit is kapott a pénzéért.

Herpy Miklós közlekedési ügyekre szakosodott ügyvéd elmondta, aki meghamisítja a kilométeróra-adatokat, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt követ el. Mint ahogy hozzátette, nincs róla tudomása, hogy ezzel a váddal bárkit elítéltek volna már. Az ilyen bűncselekményeknél szinte lehetetlen megállapítani, hogy ki manipulálta a számlálót, és hogy az eladó tudott-e erről.

A hirdetésekből kiderül, hogy a 100 ezer kilométeres futásteljesítmény lélektani határ az autópiacon. Az eladásra kínált kocsik megadott adatainak elemzése azt mutatta, hogy a 95 és 100 ezer kilométer közötti tartományban mintegy 20 százalékkal több járművet hirdetnek az interneten, mint közvetlenül 100 ezer kilométeres futásteljesítmény fölött – mondta a Napközben szerdai adásában Fodor László, a hasznaltauto.hu marketingvezetője.

Az autók aktuális kilométeróra-állását 2012 januárjától minden tulajdonosváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatbázisában. A hasznaltauto.hu kimutatásai szerint azonban a hirdetésekben szereplő autók mostani statisztikái, futásteljesítmény szempontjából, teljesen megegyeznek a két évvel ezelőttiekkel. Egy éve volt egy kis javulás, amikor a Btk. friss szigorítása volt napirenden, illetve már bevezették a kötelező regisztrációt. Az épp 100 ezer kilométer alatti autók aránya akkor körülbelül a felére, 10 százalékra csökkent, majd idén visszakúszott az eredeti, 20 százalék körüli értékre – mondta Fodor László.

Katona Mátyás, az autonavigator.hu főszerkesztője szerint minden használtautó-vételkor gyanakodni kell, a szép külső, de még a motor hangja is megtévesztő lehet az addig megtett távolság szempontjából. A járművek szerviztörténete azonban, jó esetben, ellenőrizhető. Ha egy kocsit márkaszervizben tartottak karban, akkor a kilométeróra-állásai, javításai bekerülnek egy központi adatbázisba. Igazán tehát akkor lehet kevéssé veszélyes egy kocsi, ha lekérdezhető a szervizmúltja. Sajnos egy szervizkönyv sem kellő támpont, mert könnyen hamisítható. Tehát a kiszemelt autót a vétel előtt érdemes elvinni egy márkaszervizbe, ahol ellenőrzik a múltját. Nem biztos, hogy a követhető előéletű autók lesznek a legolcsóbbak, viszont ezek, vélhetően, kevés negatív meglepetést okoznak a vásárlás után – tette hozzá Katona Mátyás.

Fodor László szerint, ha valaki 10, 15, 20 éves autót szeretne vásárolni, és még mindig ragaszkodik a 100 vagy 150 ezer kilométer alatti futásteljesítményhez, akkor nagy önbecsapás azt hinni, hogy létezhet ilyen kocsi. Katona Mátyás hangoztatta, a magas futásteljesítmény önmagában nem baj, mert attól még lehet viszonylag jó állapotban egy autó, a probléma az, ha a vevő nem ismeri a valós adatokat.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!