Keresztény Motoros Zarándoklat Pálosszentkúton
A megnyitón Szász János polgármester köszöntötte a motorosokat rövid beszédében. A misét Bátor Botond atya celebrálta, aki az esemény elindítója és egyik főszervezője. A mise után a motorosok szokásos felvonulása következett, felsorakoztak és együtt kerekeztek be Kiskunfélegyházára rendőri, polgárőri felvezetés mellett. Az Ótemplom előtti téren áldották meg a motorokat, majd a résztvevők visszatértek Pálosszentkútra, ahol további programok várták őket – adta hírül Petőfiszállás Község Önkormányzatának honlapja.
Gulyás László vándormuzsikus mesével és hangszeres előadással szórakoztatta a résztvevőket, majd a Rock Fanatic együttes élőzenei koncertje következett, ők minden évben felpörgetik az esti hangulatot.
A MotokerékPálosok közössége sok évvel ezelőtt alakult. Botond atya szerint az elsődleges céljuk, hogy legyen egy alkalom évente, amikor a keresztény motoros emberek találkoznak, jól érzik magukat, imádkoznak, tapasztalatot cserélnek. Erre mai napig van igény, ezt bizonyítja a mostani kiemelkedő részvételi létszám is.
Nagyon sok pap motorozik, köztük Balla Barnabás atya is, de nem feltétlen hobbi miatt, sokkal inkább praktikus közlekedési eszközként tekintve a járműre. A MotorkerékPálosok számos túrán vesznek részt, kegyhelyeket látogatnak meg, motoros kirándulásokat szerveznek. Nagy örömmel fogadnak mindenkit és egy ilyen találkozó vagy túra alkalmával lehetőség van kérdéseket feltenni, amelyek megvitatása során emlékezetes, jó beszélgetések alakulnak ki. Aki tehette, ott maradt éjszakára, főként sátrakkal és kihasználták az egész napot a jó hangulatú találkozón.