Kistérség 2020. július 21. 12:00

Erzsébet-tábor Petőfiszálláson

Képgaléria
Erzsébet-tábor Petőfiszálláson
Vidám, aktív szórakozással teli napközis tábort tartottak a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában, július 6-a és 10-e között. Erre az Erzsébet-táboros pályázat adott lehetőséget. A programot Fekete Andrea és Mikita Ferenc megvalósító pedagógusok állították össze. A kézműves foglalkozások segítője Gyöngyösi Andrea tanárnő volt. A tábor idején fokozott figyelemmel tartották be a szükséges higiéniás és járványügyi előírásokat. A gyerekek napi négy alkalommal étkeztek.

A 20 fős csoport részére 8-tól 17 óráig az iskola területén kínáltak programokat. A diákok nagyon élvezték a foglalkozásokat, érdeklődéssel vettek részt a kutyás bemutatón, valamint a Szentkútra szervezett túrán. A kézműves foglalkozások keretében a gyerekek gyapjú- és gyöngy ékszereket, valamint tűzzománc medálokat alkottak, de örömmel készítettek lino-nyomatokat is. A sportfoglalkozások közül a trambulin aratott osztatlan sikert. A csillámtetoválás is a megunhatatlan tevékenységek között szerepelt. Mindemellett agyagból és hőre száradó gyurmából kis edényeket formáztak. Az utolsó délután tábori tablót készítettek a gyerekek.

Minden tanuló kapott egy Erzsébet-pólót, amit nagy lelkesedéssel díszítettek fel saját kedvük szerint. Ajándékként fagyizással zárult a tábor.

Rádi Györgyi
intézményvezető

 

Kövessen minket a Facebookon is!