Program 2020. július 23. 17:30

Transform Project a félegyházi főtéren

Transform Project a félegyházi főtéren
Folytatódnak az élőzenés péntek esték a szökőkútnál. Július 24-én, 20 órától hallható a Transform Project nevű formáció a Béke-téren. Az együttes egyik tagja Pocskai Roland, aki már elbűvölte zongorajátékával a félegyházi közönséget. Ez alkalommal basszusgitáron játszik majd.

A Binder Norbert vezette Transform Project 2012-es megalakulás óta, számos helyen megfordult már. A 2017-ben bemutatott „In fusion” fantázianévvel ellátott műsoruk több helyszínen, többek között a szegedi IH Rendezvényközpontban, illetve az egri Szepesi György Fesztiválon aratott osztatlan sikert. A Transform Project zenekar jelenlegi célja, hogy minél több helyszínen közönsége elé tárja a 2019-ben megjelent „Never mind” kislemezüket, kibővítve olyan művekkel, amelyeket ezidáig még nem hallhatott a közönség. Az album a fúziós zenei műfajhoz áll a legközelebb, megtalálhatóak benne klasszikus zenei elemek, továbbá a jazz számos műfaja. Összességében, a zenekar saját stílusát, arculatát tekintve, a “Never Mind” egy olyan zenei album, amely bármely, igényes zenét kedvelő közeg számára kielégítő.

A zenekar tagjai:
Binder Norbert – zongora
Pocskai Zsolt – dobok
Pocskai Roland – basszusgitár

Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

 

Kövessen minket a Facebookon is!