Sport 2020. augusztus 11. 14:00

Ez a nyár sem maradhatott alakformáló tábor nélkül

Képgaléria
Ez a nyár sem maradhatott alakformáló tábor nélkül
Harmadik alkalommal tartotta meg alakformáló táborát Kádár Kitti ultramaraton futó és fitneszedző. Kitti ezúttal is saját edzőtermében fogadta a sportolni, mozogni vágyókat.

Elmondása szerint márciusban még álmodni sem merte, hogy idén is megvalósulhat a tábor, de szerencsére a járványügyi helyzetet tekintve a nyár sokkal pozitívabban alakult.

– A táborlakóknak minden nap 3 órát kellett teljesíteniük, ennek végén Stretching volt a program, időnként hengerezéssel egybekötve. Természetesen idén is sikerült kánikulában táborozni, így nem csak az edzésekkel, de a párás időjárással is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. Minden nap másfajta edzés került terítékre, majd pénteken egy Brutal training és egy Stretching után következett a várva várt táborzárás, amikor pezsgőt, saját készítésű cukormentes mátrai bodzaszörpöt, sós, és édes egészséges ropogtatnivalót vittem, és minden résztvevő megkapta a csoportképpel ellátott hűtőmágnest, hogy a fáradtságon és az izomlázon kívül maradandó, személyes emlékük legyen a harmadik alakformáló táborról – tette hozzá Kádár Kitti.

Kép, információ: Kádár Kitti

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!