Sport 2020. augusztus 11. 17:00

Eseménydús nyár a Koppánynál

Képgaléria
Eseménydús nyár a Koppánynál
A tavaszi és nyár eleji kényszerpihenő után jól esik a sűrű programok közül válogatni, hiszen egymást követő napokon, fáradságot nem ismerve szálltak küzdelembe az íjászok.

Július 8-án, az 5. Hírös Kupa Örömíjász Versenyen mérték össze a tudásukat a Koppányok Kecskeméten. Nem csekély létszámú, 160 fős tornát rendezett a Kecskeméti Íjász Egyesület. a Hetényegyházi Potyka tó partján. Csodálatos környezetben lőttek a 12 db 3/D-s és 12 db történelmi célokon.

Bár érmesek nem lettek ezen a versenyen a Turul Koppányok, azonban mindenki szépen helytállt. Balanyi Sanyi 547 ponttal a negyedik helyen végzett, Tamáskovics Gyula 448 ponttal ötödik, Bicskeiné Csányi Mária 400 ponttal ötödik és Kövecses Zsuzsanna tradival 297 ponttal a kilencedik helyen zárt.

Július 9-én vasárnap a Halasi Napsólyom íjász Egyesület közreműködésével bonyolított, Dél-Alföldi Régió Történelmi Versenysorozat 2. fordulóján versenyeztek az egyesület tagjai. Kiskunhalason szokásos helyszínen a Fráter domb adott otthont a fordulónak. Bár a versenyzők talpát égette a forró homok, és kitartásukat próbára tette a sok távolra kihelyezett cél, szép eredmények születtek:

Fekete Katica 415 ponttal gyermek kategóriában a második helyen végzett.

Zoboki Csenge 372 ponttal polcos vadászreflexel gyermek kategóriában harmadik lett.

Szeibert Imre tradival 346 pontot lőtt a felnőtt férfiak között.

Bicskeiné Csányi Mária 315 ponttal a senior nők között első helyezést ért el.


Július 18-án a Turul Koppány íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület tagjai Tiszaújvárosba utaztak a Feketesas Íjász Egyesület és a Magyar Íjász Szövetség által rendezett, 2020-as Történelmi Országos Bajnokság utolsó kvalifikációs versenyére.

A kvalifikációt a LAZA–PLÁZA területén bonyolította le a két szervező. Ezen a megmérettetésen a Koppányoknak igencsak meg kellett küzdeniük az időjárás viszontagságaival, amely folyamatos áztató esővel nehezítette a helytállásukat, a szúnyogok hada támadott az eső ellenére és a távolra kirakott célok is kihívást jelentettek.

A következő eredmények születtek:

Vadászíjjal lövők:

Zoboki Csenge mini kategóriában 366 pontot lőtt, ezzel az eredménnyel első helyezett, kvalifikációs szint II-es minősítéssel teljesítve.

Balanyi Sándor felnőtt ffi korcsoport, 383 pont.

Modern pusztai íjjal lövők:

Csányi József felnőtt korcsoport, 409 pont, kvalifikációs szint teljesítve.

Bicskeiné Csányi Mária senior korosztály, 337 pont, negyedik helyezés, kvalifikációs szint II-es minősítéssel teljesítve.

Szeibert Imre felnőtt férfi, 285 pont.

Kovács Máté kadett, 278 pont, második helyezett.

Kovács László felnőtt férfi, 232 pont.

Fekete Katalin Mónika kadett korcsoport, 208 pont, első helyezett.


Augusztus 1-jén a Bükk lábánál, a Cserépváraljai Örömíjász versenyen vettek részt a Koppányok. A festői környezetben megrendezett kihíváson hét Koppány képviselte Kiskunfélegyházát. 20 darab 2D-és és 3D-és célokra lőttek az íjászok. Gyönyörű idő és remek hangulat jellemezte a játékos versenyt.

Eredmények:

Vadászíjjal:

Balanyi Sándor 489 pont, 2. helyezett.

Zoboki Csenge 432 pont, második helyezett.

Modern pusztai íjjal:

Csankovszi Anna 436 pont, első helyezett.

Bicskeiné Csányi Mária 421 pont, második helyezett.

Sárkány Szabina 390 pont, második helyezett.

Keserű Szilvia 372 pont, harmadik helyezett.

Fekete Katica 279 pont, harmadik helyezett.

A verseny végén egy játékos almalövő versenyt rendeztek. Hárman alkottak egy csapatot. A Koppányok az előkelő második helyet szerezték meg. A csapat tagjai: Bicskeiné Csányi Mária, Csankovszki Anna és Balanyi Sándor.

Kis Mónika
Koppány íjász

 

Kövessen minket a Facebookon is!