Sport 2020. augusztus 15. 10:10

Nemcsak erőnlétet, csapatot is építettek

Képgaléria
Nemcsak erőnlétet, csapatot is építettek
Árvai Zoltán utánpótlás kézilabdaedző vezetésével egyhetes edzőtáborban vettek részt Szankon a P&P Kiskunfélegyházi HTK serdülő fiú csapatának játékosai augusztusban. A fiatalok a külvilágtól, illetve a modern kor technikai vívmányaitól némileg elzártan mongol jurtákban aludtak, és napi két edzésen csiszolták tudásukat.

A 16 fős félegyházi serdülőcsapat tagjait a Zank Vezér Sportszálló és Tekecsarnok szabadtéren lévő mongol jurtáiban szállásolták el. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta az edzőtáborban résztvevőket, jó hangulatban teltek a napok.

A fiatalok a koronavírus-járvány megjelenését követően most töltöttek el hosszabb időt együtt. A féléves kihagyás ugyan némileg meglátszódott rajtuk, ezért az erőnléti és technikai fejlesztések egyaránt helyet kaptak a foglalkozásokon.

Csapatépítés szempontjából kiválóan sikerült a tábor – osztotta meg tapasztalatait Árvai Zoltán edző, aki napközben a játékosokat is felügyelte. A fiatalok összekovácsolódtak és a barátságok még tovább mélyültek.

Az utolsó előtti napon a szülők és meglátogatták a csapatot, így természetesen a nyári sütögetés sem maradhatott el. Emellett napközben teke, kosárlabda és egyéb sportfoglalkozások színesítették a fiatalok mindennapjait.

Kép: Isán András, Gubu Zoltán

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!