Sport 2020. augusztus 16. 09:00

Büntetőrúgásokat követően főtáblára jutott a KHTK

Képgaléria
Büntetőrúgásokat követően főtáblára jutott a KHTK
Végletekig kiélezett csatában, gólnélküli rendes játékidő után büntetőrúgásokkal múlta felül a Jánoshalmi FC-t a Kiskunfélegyházi HTK a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. Ezzel az is eldőlt, hogy a félegyházi csapat az előző évhez hasonlóan ismét főtáblára került. Tavaly az NB I-es ZTE jelentette a végállomást a KHTK számára.

Legutóbb márciusban játszottak tétmérkőzést a Honvéd Sporttelepen a csapatok, így nagy várakozás előzte meg az összecsapást, amely a kedvező sorsolásnak köszönhetően a főtáblára kerülésről is döntött egyúttal.

A Jánoshalmi FC Florin Nenad edző irányításával az elmúlt szezonban rendkívül szervezett és eredményes játékot mutatott be, nem mellesleg vezette a megyei I. osztályú bajnokságot a félbeszakításkor.

A Kiskunfélegyházi HTK-t szezonbeli első hazai tétmérkőzésén régi-új edzőként immár Némedi Norbert irányította, aki a nyáron Koncz Zsoltot váltotta a kispadon.


A hazai szurkolók előtt most debütált a Honvéd Sporttelepen felállított eredményjelző tábla, ideális körülmények várták a csapatokat.

A mérkőzést veszélyesebben kezdték a vendégek, míg a félegyháziak lesgólig jutottak a 21. percben.

Sok pontatlanság és nagy mezőnyharc jellemezte a játékot. Minden labdáért meg kellett küzdeniük a játékosoknak, akik a szabálytalanságoktól sem riadtak vissza.

Az első félidőt hatalmas gólhelyzettel zárta a KHTK, de a vendégkapus kitolta a léc alá tartó labdát – maradt a 0-0.

A fordulást követően ismét a félegyháziak veszélyeztettek, majd az 54. percben a jánoshalmiak kerültek ajtó-ablak ziccerbe, de a kapu torkából még sikerült felszabadítaniuk a hazai védőknek.

A hajrához közeledve egyre feszültebbé váltak a csapatok, a szabálytalanságokat mindkét oldalon sárgalapokkal büntette a játékvezető.

Az utolsó lehetőség a vendégek előtt adódott a gólszerzésre. A 88. percben egy szabadrúgásból legurított lövést Oroszi Tibor imádkozott ki a kapuból. A labda a kapufáról pattant vissza a mezőnybe.

A szabályoknak megfelelően a döntetlent követően büntetőrúgások következtek. A második körben Oroszi Tibor 11-est hárított, ezután pedig a KHTK részéről egyik játékos sem hibázott.

A félegyházi csapat büntetőket követően 5-4-es összesítéssel jutott tovább.


Mestermérleg:

Florin Nenad (vezetőedző, Jánoshalmi FC):


– Gratulálok a Félegyházának. Megvoltak a lehetőségeink a győzelemhez, kiegyenlített mérkőzést játszottunk.


Némedi Norbert (vezetőedző, KHTK):

– Mindkét csapatnak ez volt a bajnokságot megelőző utolsó mérkőzése. Próbáltuk kihozni a maximumot, erős ellenféllel néztünk szemben. Büntetőrúgásokkal nyertünk és úgy gondolom megérdemeltük a továbbjutást. Nagyon hosszú szünetet követően tértünk vissza a pályára. Minden csapatnál látszódik a közel féléves kihagyás. Érkeztek új játékosok is a csapathoz, minden mérkőzésen nyerni akarunk.

MOL Magyar Kupa 3. ford., 08. 15.
Kiskunfélegyházi HTK – Jánoshalmi FC 0-0 Büntetőkkel 5-4

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!