Sport 2020. augusztus 23. 09:00

Meglepetés a bajnoki nyitányon

Képgaléria
Meglepetés a bajnoki nyitányon
Elrajtolt a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság, amelynek nyitánya rögtön meglepetéssel kezdődött. Az esélyesebb Kiskunfélegyházi HTK hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Kecel csapatától. A KHTK-nak több lehetősége volt a gólszerzésre, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A védekezésre berendezkedő vendégek kevés helyzetük egyikét váltották gólra, így elvitték a három pontot.

A kupasikert követően a bajnokságban is jó eredmény elérésére tört a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A Kecel FC ellen is a győzelem volt a cél augusztus 22-én.

A mérkőzés megemlékezéssel kezdődött. Fekete László (1942-2020) törzsszurkolótól vettek búcsút a Honvéd Sporttelepen.

A találkozó félegyházi mezőnyfölénnyel indult, az első lövésre szűk negyedórát kellett várni.

A hőségben ivószünetet is beiktatott a játékvezető, amit követően ismét hazai lehetőségek alakultak ki. Félórát követően Palásti Sándor lövése zúgott el a jobb kapufa mellett.

A félidő hajrájában fokozódott a félegyházi nyomás, de egy újabb lövés ment mellé, így a szünetre 0-0-s döntetlennel vonultak le a csapatok.

A fordulás után mindkét együttes intenzíven kezdett, felpörögtek az események.

Előbb egy kavarodást követően a KHTK szerezhetett volna gólt, majd pedig a vendégcsapat veszélyeztetett szabadrúgásból.

Az 52. percben végül megtört a gólcsend. A keceliek jutottak el pár gyors húzásból a kapuig és a helyzetet gólra váltották. (0-1)

A játék képe alapján meglepetésnek számított a vendégek vezetése.

A 61. percben közel került az egyenlítéshez a hazai csapat, de szabadrúgásból sem sikerült bevenni a kaput. Nagyot védett a vendég portás.

A vezetésük birtokában ellenakciókra rendezkedtek be a keceliek. Hazai oldalon pedig pályára lépett Tököli Attila a támadórészleg erősítése céljából.

Egyre jobban beszorította ellenfelét a KHTK és a 74. percben ismét ziccerbe került, de a helyzet kimaradt, majd pedig a vendégek is eljutottak a kapuig, gól egyik akcióból sem született.

Ezt követően az utolsó percek több félegyházi helyzetet eredményeztek, de a vendég kapu ezen a napon bevehetetlennek bizonyult.



Értékelés:

Némedi Norbert, edző (KHTK):


 A mezőnyfölényünk és a tömérdek helyzetünk pont annyit ért, mint amennyit ki tudtunk belőle használni. Ma nem tudtunk sajnos egyet sem gólra váltani. Az ellenfelünk a kevés lehetőségei egyikével megnyerte a mérkőzést. Megpróbáltunk mindent, a labdarúgásban sajnos előfordul az ilyen.

Bács-Kiskun Megyei I. 1. ford., 08. 22.

Kiskunfélegyházi HTK – Kecel FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Bajnok Noel 52. p.

 

1

HARTA SE

1

1

0

0

3

1

2

3

14

 

2

KEREKEGYHÁZI SE

1

1

0

0

3

1

2

3

15

 

3

KISKŐRÖSI LC

1

1

0

0

3

1

2

3

16

 

4

KECEL FC

1

1

0

0

1

0

1

3

13

 

5

AKASZTÓ FC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

6

BÁCSALMÁSI PVSE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

7

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

8

JÁNOSHALMI FC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

9

KALOCSAI FC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

10

SOLTVADKERTI TE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

11

SZABADSZÁLLÁSI SE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

12

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

1

0

0

1

0

1

-1

0

4

 

13

KECSKEMÉTI LC

1

0

0

1

1

3

-2

0

1

 

14

LAJOSMIZSEI VLC

1

0

0

1

1

3

-2

0

2

 

15

TISZAKÉCSKEI LC II.

1

0

0

1

1

3

-2

0

3

 

 

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!