Kitekintő 2020. szeptember 1. 12:00

Fél évezred után végtisztességet kapnak a mohácsi hősök

Fél évezred után végtisztességet kapnak a mohácsi hősök
Antropológusok és régészek közreműködésével megkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálata – adta hírül a területet kezelő és az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI).

Az intézmény közleményében emlékeztet arra, hogy a korábban megtalált öt, a mohácsi csatával kapcsolatos tömegsír feltárását, illetve részleges régészeti vizsgálatát a régész és antropológus szakemberek már elvégezték 1960-ban, illetve 1976-ban. A csontokat akkor konzerválták és visszatemették, hogy később egy újabb feltárással részletes vizsgálatot végeznek rajtuk – írta az Agrotrend az Infostart hírére hivatkozva.

Az emlékhely öt tömegsírja közül a héten a harmadik számú feltárása és tudományos vizsgálata kezdődött meg antropológusok és régészek közreműködésével. A munkálatok során a tömegsírt felnyitják, a csontvázakat különválasztják, azokat osztályozzák és antropológiai morfológiai vizsgálatukat, valamint régészeti leletmentésre is sor kerül.

A feltárás célja, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet.

Emellett el szeretnék érni, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhely a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelően egy teljesen új interaktív kiállítás keretében – így a legújabb antropológiai, régészeti, történészi kutatások eredményeit felhasználva – mutassa be a látogatóknak a magyarság egyik legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét.

A feltárás során az emlékhely továbbra is fogad látogatókat, a jelen lévő régész szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket a munkálatokról.

A DDNPI tavaly decemberben közölte, hogy a pécsi központú Janus Pannonius Múzeum régészei és a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusai a nemzeti park kezdeményezésére, az Agrárminisztérium támogatásával végzik el az emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálatát, a munkálatok pedig az akkori tájékoztatás szerint egészen 2025-ig zajlik.

 

Kövessen minket a Facebookon is!