Sport 2020. augusztus 30. 17:15

Hazai ezüst a II. Félegyházi Darts Versenyen

Képgaléria
Hazai ezüst a II. Félegyházi Darts Versenyen
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg a Szakmaközi Művelődési Házban a II. Félegyházi Darts Versenyt, amelyen az előző megmérettetésnél is többen, összesen 28-an ragadtak nyilat.

A részvevők négy-négy három és négyfős csoportba kerültek. A csoportmérkőzések után a legjobb 16 versenyző küzdött a főágon, ahol Mészáros József az 5. helyig menetelt, míg a hazaiak kiváló játékosa Tóth Róbert egészen a döntőig jutott.

A fináléban a kecskeméti Hírös Hunok NB1-es csapat csapatkapitánya, Szitás "Szitu" Gábor 6-5 arányban egy igazán kiélezett mérkőzésen múlta felül Tóth Róbertet.

A harmadik helyért a szolnoki Barta Zsolt és a kisteleki Molnár Róbert mérkőzött, ahol egy szintén magas színvonalú játékot produkálva a szolnoki játékos győzött 5-4 arányban.

A csoportokból kiesetteknek és a legjobb 16 között búcsúzott játékosoknak rendezett Lucky Looser versenyt az előző verseny győztese Bódi Richárd húzta be.

Díjazásban részesült még a legjobb utánpótláskorú játékos Fehér Bálint, a legmagasabb kiszállót elérő játékos Szitás Gábor (136) valamint a legtöbb 180-at dobó versenyző Tóth Róbert (2db) is.

Köszönet jár Pecz Istvánnak és Csúri Ferencnek a szervezésért. A Szakmaközi Művelődési Háznak a helyért, Csáki Ferencnek a felajánlott díjért, a Hírös Hunoknak a táblákért, a PizzaLine-nak a finom ebédért, valamint a Tandem Dekornak.

Végeredmény:

I. Hely: Szitás Gábor (Kecskemét)

II. Hely: Tóth Róbert (Kiskunfélegyháza)

III. Hely: Barta Zsolt (Szolnok)

IV. Hely: Molnár Róbert (Kistelek)


Lucky Looser

I. Hely: Bódi Richárd (Szeged)


Legjobb utánpótláskorú játékos:

Fehér Bálint (Szeged)


Legmagasabb kiszálló:

Szitás Gábor (136)


Legtöbb 180

Tóth Róbert (2db)


Kép: Tóth Róbert, Gubu Zoltán

Információ: Tóth Róbert

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!