Kunszállás 2020. szeptember 3. 13:00

Felújított hivatalt és új óvodát avattak Kunszálláson

Képgaléria
Felújított hivatalt és új óvodát avattak Kunszálláson
A felújított polgármesteri hivatalt és a Mosolyvár Óvoda új épületét adták át ünnepélyes keretek között Kunszálláson augusztus 29-én. Az átadásokon a nemzeti színű szalagot Almási Roland Márk polgármester, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Mák Kornél a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke vágták át. Az óvodánál az apróságok Molnár Máté vezetésével, hangulatos műsorral vették birtokba megújult és kibővített intézményüket. Az épületeket Gyöngyösi József nyugalmazott plébános áldotta meg.

Az önkormányzati épület átadásakor Almási Roland Márk, Kunszállás polgármestere elmondta, hogy a felújítással komfortos, esztétikus és barátságos környezetben végezhetik munkájukat a hivatal dolgozói és intézhetik ügyeiket a lakosok. Hozzájárul a pozitív településkép kialakításához, emellett költséghatékony módon üzemeltethetik. A beruházáshoz Kunszállás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által koordinált TOP forrásból nyert több mint 44 millió forintot. Ebből az összegből megvalósították az épület teljes homlokzati és lábazati hőszigetelését, a padlásfödém szigetelését, a lapos tető vízzárását, kondenzációs kazán telepítését, termosztatikus szelepek, csőhálózat és új radiátorok felszerelését, nyílászárók cseréjét. Az épület homlokzati festést is kapott és reprodukálták az eredeti díszítőelemeket. A csatornarendszer cseréjét már önerőből finanszírozták. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke arról szólt, hogy a polgármesteri hivatal egy település számára annak jelenét és jövőjét jeleníti meg és az új épületre, az általa reprezentált közös jövőre büszkék lehetnek a kunszállásiak. Beszéde után Lezsák Sándorral és Lenkei Róberttel, a megyei közgyűlés tagjával együtt a polgármesternek a megye zászlaját adták át.

Az óvoda átadásakor a polgármester azt hangsúlyozta, hogy a települést nem fenyegeti az elöregedés veszélye, mert egyre több gyermek születik, és ezért is volt szükség a felújításra, bővítésre. A beruházásról elmondta, hogy a régi óvoda minden helyisége megújult. A régi épület egy 224 négyzetméteres új szárnnyal bővült, a három meglévő csoportszoba mellé egy újat alakítottak ki, amit egyelőre alvószobaként használnak. Épült egy 50 négyzetméteres tornaszoba is a hozzá tartozó szertárral. Az új szárnyban kaptak helyet az óvodavezető és az élelmezésvezető irodái. Az óvónők és dadusok számára kialakítottak egy teakonyhát, valamint vizesblokkot és az iskolások is itt étkezhetnek, a 90 négyzetméteres ebédlőben. Az étkező berendezését a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány vásárolta. A konyha is teljesen megújult egy vidékfejlesztési pályázatnak köszönhetően. A projekt teljes költsége megközelítőleg 164 millió forint, ebből 110 millió TOP forrás (a pályázatot az előző ciklusban, Kovács Imre polgármestersége alatt nyerte el a település), 54 millió pedig önerő, ami tartalmazza a 16 milliós többletköltséget, amelynek elszámolására kérelmet nyújtott be az önkormányzat. Az építkezés során elvégezték a szükséges földmunkákat, befejezték a kertépítést, rendezték az udvart. Ennek köszönhetően a kunszállási óvodások nevelése igazán szép környezetben zajlik a jövőben tette hozzá Almási Roland Márk.

Lezsák Sándor beszédében kiemelte, hogy a településnek jövője van, mert közössége életerős, nő a gyereklétszám, és az itt élők képesek kihasználni lehetőségeiket. Részt vállalnak a fejlesztések megvalósításában.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!